Valentin-Gyurics Nikoletta

coach – mediátor – szociálpedagógus

ÍRÁSAIM

Egy kis olvasnivaló

Hogy segít a mediáció válófélben lévőknek? – Esetbemutatás

Mediáció előtt

Róza és Lajos húsz éve házasok, van egy tizenhárom éves fiúk és egy 8 éves lányuk. Kapcsolatuk évekkel ezelőtt megromlott, nem tudnak már együtt élni. Sok dolgot megpróbáltak, kértek segítséget a családtól, jártak párterápián, tartottak szünetet, de úgy látták jónak, ha véget vetnek a házasságnak.

Rózának időközben elkezdett udvarolni az egyik munkatársa is, de a nő nem akart semmilyen kapcsolatot, míg a férjével nem tisztáztak minden kérdést. Lajos még reménykedett, hogy elkerülhető a válás, de megfogalmazta, hogy inkább az ismeretlentől való félelem tartja vissza. Egyikőjük sem szerette volna, hogy elmérgesedjen közöttük a viszony. Fontos volt számukra, hogy fenntartható maradjon a kapcsolatuk, a közös gyermekeket szem előtt tartva.

Engem már közösen kerestek fel. Tudták, hogy válófélben lévő pároknak is segítség lehet a mediáció. Céljuk volt, hogy gyorsan és a lehető legegyszerűbben tegyenk pontot a házasság végére úgy, hogy a gyerekeik a legkevésbé sérüljenek benne. Tudták, hogy mindketten egyenlő mértékben kívánják kivenni a részüket a gyerekek neveléséből, és nem tartották elfogadhatónak a hétvégi szülőséget sem.

Mediáció után:

Róza és Lajos is részt vettek a közvetítői alkalmat megelőző előkészítő megbeszélésen, majd sor került kettő mediációs ülésre. Az egyik legfontosabb pont volt, hogy eldöntötték, mikor és hogyan beszélnek a gyerekekkel és a családdal a válásról. Ezután sorra vették a gyerekelhelyezés, kapcsolattartás, gyermektartásdíj és vagyonmegosztás témaköröket.

Minden témát a lehető legrészletesebben megbeszéltek. Voltak nézeteltérések és nagyobb súrlódások, de a gyerekek érdekeit szem előtt tartva kulturált hangnemben tudtak egymással egyezkedni.

Többek között arról is döntöttek, hogy eladják a családi házat és mindketten ugyanabban a városban vesznek egy-egy lakást, a gyerekeknek külön szobákkal. A gyermekelhelyezést úgy alakítják, hogy kéthetes váltásokban alszanak a gyerekek az egyik, majd a másik szülőnél, de közben rugalmasan kezelik a találkozásokat a másik szülővel is.

Mivel mindketten ugyanannyi időt töltenek a gyerekekkel, gyermektartásdíjra egyik fél sem tart igényt, de a nagyobb kiadásokat fele-fele arányban állják. Kitértek arra, hogy a szülők egymás között hogyan kommunikáljanak a gyerekeket érintő dolgokról és arra is, hogy a jövőbeli új partnerek bemutatása hogyan történjen.

Arról is szót ejtettek, ha úgy látják, hogy a gyerekek nehezen viselik ezt a helyzetet, vagy ők nem tudnak megfelelően helyt állni a szülői szerepükben, terapeuta segítségét is igénybe fogják venni.

A két ülés eredményeként írásbeli megállapodás született, amit a bíróságon bemutattak és el is fogadtattak.A válóper sokkal rövidebb idő alatt lezajlott, mint mediáció nélkül, és ügyvédi képviseletre sem volt szükség. Így nem csak időt, de pénzt is spóroltak, amellett, hogy nem volt szükség arra, hogy gyermekeket felesleges stressznek tegyék ki.

A megállapodás után fél évvel tartottunk egy utánkövető alkalmat. Ekkor Rózának már alakulóban volt egy kapcsolata az említett munkatárssal, az ebből következő nézeteltéréseket is átbeszélték az alkalmon. A megállapodás nagyobb változattására nem volt szükség.

Neked is vannak párkapcsolati nehézségeid? Vagy más területeken okoz gondot a konfliktuskezelés? Szeretettel várlak a zárt Facebook csoportomban. Itt tudsz jelentjezni: Zűrök otthon csoport.

Korábban írtam már arról, hogy lehet jól válni gyermekkel. Itt olvashatsz róla bővebben: Gyermekkel válni(?)

Ha pedig a válás utáni kapcsolattartás érdekel, itt olvashatsz róla bővebben: Válás után – gyerekkel

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

LEGÚJABB BEJEGYZÉSEK

LEGÚJABB HOZZÁSZÓLÁSOK