Valentin-Gyurics Nikoletta

coach – mediátor – szociálpedagógus

ÍRÁSAIM

Egy kis olvasnivaló

Hogyan segít a mediáció a párkapcsolat megmentésében? – Esetbemutatás

Mediáció előtt

Anna és Gergő úgy érzik, kapcsolatuk zátonyra futott.

Folyamatosak a hangos szóváltások közöttük, amiknek sokszor a két kislányuk, Lili és Gerda is szem-és fültanúi. Ha éppen nem veszekednek, akkor próbálnak a másik kedvében járni, de általában ezek a próbálkozások is balul sülnek el.

Sokszor futottak már neki annak, hogy megbeszéljék a nehézségeket, de nem történik tartós változás. Egyébként is nehéz, mert Gergő csak csendben hallgat, Anna pedig sokszor kiabál ilyenkor. Már a gyerekek iskolájából is érkezett a szülők felé figyelmeztetés, miszerint Lili sokat sír, Gerda pedig elkezdett csúnyán beszélni, sőt, néha verekedést kezdeményez a többiekkel.

Anna úgy gondolja, hogy ennek a kapcsolatnak vége. Nem tudja elképzelni, hogyan tudnának továbbra is egy fedél alatt élni. Gergő még szeretné menteni a házasságot, szerelmes a feleségébe, de ő sem lát semmi kiutat. A család egy ismerőse már járt nálam párkapcsolati problémákkal, ő ajánlja a férfinak, hogy tegyen egy próbát valamelyik szolgáltatásommal, így ő kér hozzám időpontot.

Mediáció közben

Kapcsolatfelvételt követően sort kerítünk egy-egy négyszemközti beszélgetésre Gergővel és később Annával is, hogy eldönthessük, milyen irányba megyünk tovább. Végül Anna is azt mondja, ad még egy esélyt a házasságuknak, így ennek tudatában vágunk bele a közvetítői alkalomba.

A mediáció három órán keresztül tart, és már a legelején, a megszakítás nélküli idő alatt kiderül, hogy mindketten szeretik a másikat, és fontos a kapcsolat, de úgy érzik, eltávolodtak egymástól és mintha teljesen más nyelvet beszélnének.

Mindketten megfogalmazzák, hogy úgy érzik, a másik nem figyel rájuk eléggé, és kevés időt tudnak együtt tölteni. Gergő szerint a kisebbik lányuk születése óta szinte teljesen hiányzik az intimitás a kapcsolatukból, Anna pedig úgy érzi, hogy egyedül maradt a gyereknevelésben és a háztartás vezetésében is. Mindketten kevesellik a kettesben töltött időt.

Az alkalom végére megállapodnak, hogy adnak fél évet maguknak arra, hogy a házasságuk megerősödjön. Megegyeznek többek között abban, hogy a lányok altatása után minden nap 20 percet csak egymásra figyelnek, megbeszélik, kinek milyen napja volt. Ilyenkor félreteszik a telefonokat és a házimunkát, emellett havonta egyszer megkérik valamelyik nagyszülőt, hogy vigyázzon a lányokra, ők pedig kettesben elmennek randizni.

A feladatokat elosztják a családtagok között, a lányokat is bevonják a teendőkbe és figyelnek arra, hogy mindenből egyenlően vegyék ki a részüket. Gergő vállalja, hogy minden második szülői értekezleten ő vesz részt.

Az alkalom végén megbeszéljük, hogy két hónap múlva, vagy előbb, ha úgy érzik szükségesnek újra találkozunk, és ha kell, módosítunk a megállapodásukon.

Mediáció után:

Anna és Gergő is sokkal felszabadultabb, mert végre úgy tudtak beszélni az érzéseikről, hogy azt a másik nem támadásnak vette, sőt, még azt is meg tudták fogalmazni, mire vágynak. A mediátor segítségével kiderült, a céljaik nagyon hasonlóak, csak a kommunikációjukon kell változtatni, hogy a másik is értse, mire gondolnak. A megállapodás után két hónappal elmondják, hogy új lendületet kapott a házasságuk, a gyerekek is sokkal kiegyensúlyozottabbak, már az iskolából sem jeleztek problémát.

Vannak viták, de ritkán mennek el a hangos szóváltásig, vagy a napokig tartó hallgatásig. Már egyre könnyebben fejezik ki magukat úgy, hogy közben nem bántják meg a párjukat. Megtanulták, hogy fontos beszélni, szabad kérdezni és ér tévedni is, hiszen senki nem tökéletes.

A Zűrök otthon csoportban most a párkapcsolati konfliktusokkal foglalkozunk. Ha szeretnél fejlődni a témában, gyere, és csatlakozz.

Ha pedig mediációra jönnél, vedd fel velem a kapcsolatot bármelyik elérhetőségemen.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

LEGÚJABB BEJEGYZÉSEK

LEGÚJABB HOZZÁSZÓLÁSOK