Valentin-Gyurics Nikoletta

coach – mediátor – szociálpedagógus

ÍRÁSAIM

Egy kis olvasnivaló

Hogy érjem el a céljaimat és kerüljem el a kudarcokat? – Ti kérdeztétek

A kérdés:

„Kedves Niki!

Hogyan tudnám megerősíteni magam, hogy -ha elkezdek valamit- azt véghez is vigyem!?

Például adott egy cél, vannak a kezemben, fejemben tervek, módszerek, hogy hogyan érem ezt el. Elméletben nagyon jól működik, de amint jön egy akadály, kilengés, máris félreteszem a projektet és homokba dugom a fejem. (Itt konkrétan az ideális testsúly elérése lenne a cél hosszú távon, életmódváltással, de csoki/édesség/szénhidrátfüggőség, ami megnehezíti véghezvinni.)

Üdv: Eszti”

És a válaszom:

„Kedves Eszti!

Nagyon jó a kérdésed, és azt gondolom sokunkkal előfordult már hasonló, életünk során többször is. A téma az első negyedévben kifejezetten aktuális, hiszen év elején sokan teszünk fogadalmakat, amikkel szeretnénk az életünket pozitívabb irányba fordítani.

Szerintem a válasz már a célkitűzéssel kezdődik. Fontos, hogy pontos, részletes, elérhető, időben is behatárolható célt keressünk magunknak, amelyek hatásai egyértelműen pozitívak számunkra, és reálisnak látjuk azok elérését.

A nagy célt aztán érdemes részcélokra lebontani. Amellett, hogy koncentrálsz a végeredményre, elsősorban a következő lépést ajánlott szem előtt tartani. Ezen kívül fontos sorra venni, hogy a Te változásod kire, és milyen hatással van még. Lehet, hogy a családodat vagy munkatársaidat is be kell vonni a siker érdekében.

Én még azon is gondolkodnék, mit lehet tenni, ha véletlenül kudarc ér menet közben. Visszatérni egy előző lépcsőfokra? Más módszert próbálni? Egyáltalán mi számít Neked kudarcnak?

Nem mindig az első elképzelt út lesz a megfelelő, szerintem érdemes rugalmasan kezelni azt, hogy milyen módon éred el, amit kitűztél magad elé. Ha úgy érzed, menet közben is lehet változtatni a körülményekhez alkalmazkodva, de a végső célt nem megmásítva.

Szintén fontos, hogy hagyj magadnak időt. Ha a régi rossz szokásaink helyébe szeretnénk újakat, akkor hosszú hónapokra is szükség lehet ahhoz, hogy azok beépüljenek az életedbe.

Nézzük a zárójeles részt is. (Fontos, hogy jelen esetben nem orvosi vagy pszichológiai szempontból, hanem köznyelvi értelemben beszélünk függőségről, addikcióról – amennyiben az előzőekről lenne szó, semmiképp nem coach kompetencia annak kezelése!)

Én mindenki számára hasznosnak tartanék egy átfogó egészségügyi vizsgálatot, mielőtt életmódváltásba kezd. Ezek a tünetek például jelezhetnek valamilyen hiányt is a szervezetben.

Ha ez megvan, és semmi teendő orvosi szempontból, szerintem érdemes megnézni, milyen helyzetekben érzed úgy, hogy szükséged van az édességre, szénhidrátra. Például: ha látod, ha fáradt vagy, ha szomorú vagy, ha más eszi, ha rossz az idő… stb. Akár fel is lehet írni, milyen érzések vannak benned mielőtt ennél, vagy milyen dolgokra van szükséged.

Sokszor elég csak tudatosítani magunkban, hogy mire vágyunk igazán, és kiderül, hogy ezek a dolgok csak pótlékok. Az is lehet, ha foglalkozol vele, rájössz, hogy sokkal egészségesebb és számodra jobb lehetőségeid is vannak a szükségleteid kielégítésére, csak eddig nem jutottak eszedbe. Ha mégse így van, akkor se árt soha, ha az érzéseinkkel és a szükségleteinkkel foglalkozunk.

Ha a saját megoldásaid érdekelnek, life coaching keretein belül megkaphatod a válaszaidat.

Ha több segítség van szükséged, érdemes lehet táplálkozásban, életmódváltásban is kompetens szakemberhez fordulni, aki személyreszabott ötletekkel tud segíteni Téged.

Sok sikert a céljaidhoz!

Niki”

Ha Neked is van olyan életterületed, ahol változtatnál, és ehhez jól jönne a támogatásom, vedd fel velem a kapcsolatot bármelyik elérhetőségemen.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

LEGÚJABB BEJEGYZÉSEK

LEGÚJABB HOZZÁSZÓLÁSOK