Valentin-Gyurics Nikoletta

coach – mediátor – szociálpedagógus

ÍRÁSAIM

Egy kis olvasnivaló

Ti kérdeztétek – Mit tegyünk, ha otthon nem fogad szót a gyermek?

Kedves Niki!

Az első osztályos nagyobbik fiam remekül helytáll az iskolában, nincs rá panasz, ügyes, okos, szófogadó. Apukájával szemben dettó.

Viszont, ha velem vannak, gyakran felesel, ha kérek valamit, direkt nem azt csinálja, egy leckeírás elhúzódik egy-másfél óráig. Előfordul dührohamszerű kitörés is, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné. Ezt sajnos már nem tudom, hogyan kezeljem. Én kiabálok, ő elküld, és teljes a sértődés mindkettőnk részéről.

Hogyan csináljam jól?Bármilyen tippet, trükköt szívesen fogadok!”

Kedves Kérdező!

Nagyon jó és összetett kérdés. Igyekszem válaszolni, amennyire a jelenlegi keretek engedik. Fontos kiemelnem, hogy a helyzetről csak annyit tudok, amit leírtál, így nem születnek személyreszabott, konkrét megoldások, de gondolatindítónak hasznos dolgokat kaphatsz.

  1. Teljesen rendben van, hogy a fiad nem ugyanúgy viselkedik minden kapcsolatában. Mi is más-más magatartást tanúsítunk anyaként, munkatársként, feleségként, szomszédként stb. A gyerekekre is jellemző, hogy máshogy viselkednek intézményes keretek között, mint otthon, illetve mindkét szülővel is különbözőképpen.
  • Az írásod alapján azt feltételezem, hogy veled alakulhatott ki olyan kapcsolata, hogy meg meri engedni magának a nem tökéletes viselkedést. Mer „rossz” lenni. Ez alapvetően jó dolog, hiszen feltételez egyfajta erős bizalmat, biztonságérzetet a részéről. Jó lenne egyébként tudni, hogy ez újkeletű dolog-e (az iskola hozta magával), vagy már korábban is így működött.
  • Amit tapasztalsz nála, az a határainak a feszegetése; megnézi meddig mehet el, és mi történik akkor, ha ezt átlépi. Megint csak meg tudom erősíteni, hogy ennek pont most és pont így van itt az ideje. Ettől függetlenül persze nem árt, ha van olyan eszközöd, amit be tudsz vetni.
  • A dührohamszerű kitörések jelenthetnek sok mindent, első körben az érzelmek kezelésének megtanítását látom megoldásnak, illetve a felesleges frusztráció levezetésének lehetőségét.

Adnék kérdéseket, amiket érdemes lehet átgondolni, jó esetben közösen az apukájával. Ezek mentén akár el is lehet indulni valamilyen irányba.

Mennyire egységesek a nevelési elveitek? Van jó zsaru/ rossz zsaru? Ha igen, mit gondolsz, lehet közelíteni az álláspontjaitokat egymás felé?

Ti magatok hogy álltok a szabályokkal, határokkal és keretekkel? Vannak? Nincsenek? Merevek? Rugalmasak? Hol ilyen, hol olyan? Milyen példát mutattok?

Milyen dolgok vannak, amikben a fiadnak saját döntési lehetősége ÉS felelőssége van?

Te magad milyen érzelmi állapotban vagy akkor, amikor ezek a konfliktusok zajlanak? Mi történik, amíg eljutsz a kiabálásig?

Ő milyen állapotban van, amíg sértődés nem lesz a konfliktusból? Nyugodt, amikor kérsz tőle valamit?

Mennyire jellemző a családban, hogy kifejezitek az érzelmeiteket, szükségleteiteket? A gyerekek mennyire ismerik fel és beszélnek a sajátjaikról?

Mi történik, ha hibázik valaki? Összedől a ház? Megy tovább az élet? Beszéltek róla?

Szoktatok bocsánatot kérni egymástól? Hogyan? Könnyen megy? Nehezen? Őszinte vagy csak „muszájból”?

Íme pár tipp, amivel biztos nem lőttök mellé:

Legyenek egyértelműek a határok! Bátran vonjátok be a gyerekeket is az őket érintő dolgokba, hadd mondják el a véleményüket. Amennyire lehet, vegyétek is figyelembe. De: a kötelesség az kötelesség, akkor is, ha vannak lehetőségek. Mindig az életkorához és az egyéni képességeihez mérten.

Egyértelműen kommunikáljátok, mi az elvárás! Pl. most meg kell írnod a leckédet, de ha kész vagy, választhatsz, hogy az udvaron játszanál vagy legóznál.

Győződjetek meg róla, hogy mindene megvan-e az adott feladathoz, nem éhes, szomjas, nem fáj semmije stb.

Legyetek nyugodtak! Ehhez sok eszköz létezik, ami azonnal bevethető, hamarosan erről is írok bővebben.

Beszéljetek az érzésekről és szükségletekről! Mutassatok ebben példát és bátorítsátok őt is erre! Sokszor elég segítség mindkét félnek, ha kimondja, mi van benne. Például így is csinálhatod: „Kisfiam, nagyon dühít ez a viselkedés és szomorúvá tesz, hogy újra veszekszünk emiatt. Már többször megbeszéltük, hogy iskola után első a lecke, és utána mehetsz is játszani. Kérlek, állj neki most, hogy minél hamarabb csinálhasd, amit szeretnél.”

Szerintem a mozgás, a szabad levegő mindig jól jön. Nem csak nekik, nekünk is.

Ha a vitának kiabálás lett a vége, miután mindenki lehiggadt, beszéljetek róla. Ha úgy érzed tévedtél, ismerd be, kérj bocsánatot (a kiabálás miatt). Kérd, hogy ő is mondja el, mit érez. Beszéljétek meg, hogyan lehet ezt máshogy csinálni.

Használjátok az asszertív kommunikációt! (Erről már írtam korábban többször is, de még fogok is hamarosan.)

+1 Győződjetek meg róla, hogy a magatartása mögött nem áll-e olyan ok, amit orvosolni kell. (Pl. csúfolás, szorongás, rossz látás, fájdalom…)

Ha minden fenti dolog rendben van, és úgy látjátok nincs min javítani, vagy túlságosan meghatározóak a mindennapjaitok során ezek a helyzetek, kérjétek bátran szakember segítségét!

Remélem találsz hasznos dolgokat a válaszomban.

Üdv:

Niki

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.