Valentin-Gyurics Nikoletta

coach – mediátor – szociálpedagógus

ÍRÁSAIM

Egy kis olvasnivaló

Kamasszal élni

Nem árulok el titkot; a tinédzser kor, bárhonnan is közelítjük meg, nehéz.

Nem könnyű a kamasznak, de nagy kihívás a családnak is átvészelni ezeket az éveket. Talán nem túlzok, amikor azt állítom, hogy vannak pillanatok, amikor mindenki csak a túlélésre játszik. Szerencsére vannak olyan dolgok, amelyek segítenek abban, hogy mindenkinek könnyebb legyen.

Hogy jobban megértsük ezt az időszakot, kezdjük az elején. Kamasz korba hivatalosan 13-14 évesen lép a gyermekünk, azonban ezt már megelőzi a kiskamasz kor, amely gyakran 8-10 évesen elkezdődik. Szülőként ezt a kettőt szinte lehetetlen elkülöníteni, hiszen a határok összemosódnak. Vége pedig akkor lesz, amikor gyermekünk eléri a fiatal felnőttkort. Ez az időpont napjainkban egyre jobban kitolódik, általában 20-22 éves korig, akár tovább is eltarthat. Jó hír tehát, hogy van pár évünk kísérletezni azzal, a mi családunkban milyen módszer válik be a legjobban.

Egy szóval összefoglalva ez az időszak egy dologról szól, ez pedig a változás. Változnak testileg, kívül belül, ezerrel dolgoznak a hormonok, elindul az érzelmi hullámvasút. Emellett változik a gondolkodásmód, a lelkiállapot, és hatalmas lesz a különbség a társas kapcsolatokban is.

Az egyik legelső dolog, ami feltűnik szülőként, hogy az ő korábban bújós csemetéje már azt sem viseli el, ha futtában dobnánk egy puszit a homlokára vagy megsimogatnánk a haját. Ez csalhatatlan jele annak (is), hogy szépen lassan megkezdődik a családról való leválás, és ezzel egyidőben egyre nagyobb szerepet kapnak a kortárscsoportok az életében. Már nem az lesz a fontos, apának, anyának tetszik-e az ünneplős ruha, hanem hogy Julcsi vagy Zsoltika mit mondanak rá az osztályban. És ez így is van rendjén, hiszen a kamaszkor az önállósodásról szól, amelynek fontos mozzanata a szülőkről való leválás.

Azzal együtt, hogy megnő a kortársak szerepe, elkezdődik a szerelem, párkapcsolat és a szexualitás utáni érdeklődés is. Itt már a családnak egyre kevesebb szerep jut.

A felnőtté válás útján több gyerekkori készség és képesség helyére új, a felnőtt élethez szükséges dolgok kerülnek. A tinik most tanulják meg, hogy kell kompromisszumot kötni, érvekkel alátámasztott vitákat folytatni, vagy komolyabb döntéseket hozni. Mivel ez egy tanulási folyamat, nem várhatjuk el, hogy egyik pillanatról a másikra tökéletesen működjön. Éppen ezért előfordulhat, hogy nem hajlik a kölcsönösségre, csak a saját érdekeit tartja szem előtt, esetleg a vitából veszekedés lesz, érvek nélkül, vagy a komolyabb döntéseket halogatja és inkább kívülről várja a megoldást. A legjobb, amit tehetünk, ha segítünk a megfelelő mederbe terelni a próbálkozásokat, és felkínáljuk, hogy segítünk átbeszélni a kételyeit.

Ha nem lenne elég, hogy ennyi új tudást kell elsajátítani, még az érzelmek megélése is nagyon szélsőségesen jelenik meg az életükben. Ha szomorúak, akkor mindennek vége, ha örülnek, akkor méterekkel a felhők felett járnak, a dühük visszavonhatatlan, halálosan aggódnak stb. és ezek az állapotok akár naponta többször is váltakozhatnak. Szintén nehezítő tényező, hogy az ítélőképességük is csak kialakulóban van. Hatalmas mélységeket és magasságokat élnek meg, miközben nagyon nehezen tudnak tudatosan tekinteni az életükre.

Már a leírtakat nézve is rengeteg az a változás, amit át kell élniük, de ezeken felül még számtalan testi-lelki átalakuláson mennek keresztül.

Ezeket el kellene fogadniuk és alkalmazkodniuk kellene hozzájuk. Gondoljunk csak a dübörgő hormonokra, a külsejük változására, vagy akár csak a pattanások megjelenésére, a zsíros hajra, bőrre, vagy arra, hogy még maguknak sem tudják megindokolni, mi az oka a szomorúságuknak vagy aggodalmuknak.

Véleményem szerint, ha családként szeretnénk ezt az időszakot a lehető legkönnyebben átvészelni, a legjobb, amit tehetünk, hogy példát mutatunk, és értékeket közvetítünk a gyerekünk felé. Ezt ne úgy képzeljük el, hogy a tizenötéves gyerekünknek egyszercsak elkezdünk új családi normákat tanítani, hiszen ő már születésétől fogva kapja ezeket tőlünk. Inkább arról van szó, hogy most derül ki, mennyire voltunk sikeresek a nevelés terén. Ő valószínűleg minden fontos dolgot meg fog kérdőjelezni, amit tőlünk kapott, hogy később visszatérjen azokhoz, amelyek számára fontosak. Ne ijedjünk meg tehát attól, ha ideglenesen úgy tűnik, teljesen szembe megy a családi értéktárral, ő most kísérletezik. Ez azt jelenti, hogy teljesen rendben zajlik a felnőtté válása.

Mit tehetünk még, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a nagykorúság felé vezető út?

Nagyon fontos, hogy hallgassuk meg, ha beszélni akar. Tiszteljük meg azzal, ha ő keresi a lehetőséget arra, hogy elmondja, mi nyomja a lelkét, rá koncentrálunk, érdeklődően, elfogadóan és ítélkezésmentesen viselkedünk.

Lehetőleg ne mondjuk meg, mit tegyen. Hagyjuk meg neki, hogy az őt érintő dolgokban meghozza a saját döntéseit és viselje is ezek következményeit. Legyünk ott neki biztos pontként, de egy kicsit vonuljunk a háttérbe.

Ne akarjuk átlépni a határokat, a szerepeket. Ne a barátai, hanem a szülei akarjunk lenni, és viselkedjünk is akként. Ha ő már nem akarja, hogy puszit adjunk neki nyilvánosan, ne erőltessük. Ebben a korban már szükség van az intim szférára. Ha van saját szobája, akkor lehetőleg ne menjünk be oda, várjuk meg, míg ő jön ki. Saját szoba híján is ügyeljünk arra, hogy legyen egy kis zug, ahova elvonulhat, ha szükségét érzi. Természetesen ez visszafelé is igaz, tőle is várjuk el, hogy tartsa a határokat a családban és azon kívül is.

Legyünk következetesek. Legyenek (továbbra is) feladatai. Ezeket ne csináljuk meg helyette. Ha például a családban az a szokás, hogy mindenki a saját ruháját mossa, ne mossuk ki helyette. Várjuk ki, amíg megteszi, így könnyebben megtanulja, hogy annak, amit tesz (vagy nem tesz), következményei vannak.

Legyünk jelen és várjuk tárt karokkal, ha nálunk keres vigaszt egy csalódás után.

Hagyjunk neki szabadságot, de ne vigyük túlzásba! Ne feledjük, éppen próbálgatja a szárnyait, úgyhogy ne akarjuk bezárni, ne akarjuk túlságosan kontrollálni. Viszont az sem célravezető, ha mindent ráhagyunk, hiszen még nem felnőtt. Jogilag is felelősek vagyunk érte, illetve a nem túl merev és túlkorlátozó szabályok a biztonságot jelentik számára.

Emlékezzünk a saját tinédzserkorunkra. Nekünk mi volt nehéz? Mire lett volna szükségünk? Mi segített? Lehet, hogy nála is hasonló a helyzet. Ha nem, akkor is kerekíthetünk belőle egy jó beszélgetést.

Ugyan a változásoknak csak egy kis részét érintettem, de látható, hogy számtalan nehézséggel kerülnek szembe csemetéink ebben a korban, így a szorongás egy bizonyos szintig normális életkori sajátosságnak tekinthető.

Viszont, ha ez súlyosbodik, állandósul, pánikrohamok vagy depressziós tünetek alakulnak ki, bántja magát vagy mást, beszél róla, esetleg erre utaló magatartást képvisel, kérjük szakember – jelen esetben klinikai szakpszichológus vagy pszichiáter – segítségét. Soha ne bagatellizáljuk az ő problémáját! Hiába tűnik úgy kívülről, hogy nem kellene így éreznie magát, neki attól még ez nagyon fontos. Inkább kérjünk „feleslegesen” segítséget, mint később megbánjuk, hogy hezitáltunk.

Előfordulhat, hogy nincs ilyen mértékű gond, mégis jól jönne egy kis támogatás. Life coaching folyamatban nagy előrelépéseket tudunk elérni többek között önbizalomhiány; kapunyitási pánik; pályaválasztási kérdések; kapcsolatteremtési, beilleszkedési és kommunikációs nehézségek, tartós céltalanság, bizonytalanság terén. Ha már olyan konfliktus van a család és a tini között, ami állandósult, vagy nem szeretnénk, ha állandósulna, mediáció segítségével érhetjük el a kívánt változást.

Fontos azonban, hogy a tizenéves korcsoporttal is csak úgy tudok változást elérni, ha ő is dolgozik érte. Ha csak kényszerből van jelen és nem látja hasznosnak az együtt töltött időt, nem várható előrelépés, sőt, akár még romolhat is a helyzet. Ilyen esetekben szívesen dolgozom a szülővel, szülőkkel, hiszen a családtagokban történt változás a többiekre is hatással lehet. Akár még az is előfordulhat, hogy a példánk és a jó tapasztalataink meghozzák az ő kedvét is a közös munkára.

Ha azonnali segítségre van szükség, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány telefonszáma (116 111) a nap huszonnégy órájában hívható. Emailben és chaten is elérhetőek. A honlapjukon sok hasznos információ is megtalálható az egész család számára.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

LEGÚJABB BEJEGYZÉSEK

LEGÚJABB HOZZÁSZÓLÁSOK