Nagy döntéshelyzetek előtt, vagy amikor már érezzük, hogy szükségünk van a változásra, sokszor toporgunk egyhelyben. Tudjuk, hogy lépnünk kellene, mégsem tesszük. Nem merünk.

Te is voltál már így?

Nem véletlen.

A változtatás nehéz, hiszen alapvetően úgy vagyunk berendezkedve, hogy a biztonságra törekedjünk. (Tudjátok, még az ősember és a kardfogú tigris idejéből…) Minél régebben vagyunk benne egy helyzetben, annál nehezebb másfelé vennünk az irányt, mert már minden egyes apró részletét megszoktuk.Nem fog váratlanul érni semmi, ami történik.

Ha éppen rossz, ami történik, akkor is könnyen maradunk benne. Miért? Mert a változás ismeretlen utakra visz, ahol már nem működnek a régi beidegződések. Benne van a pakliban, hogy javulni fog a helyzet, de az is, hogy nem…

Mégis mi segít, hogy meg merjük tenni az első lépést? Például egy jó kérdés!

Azt szoktam javasolni az ügyfeleimnek, ha tartanak megtenni a következő (sorsdöntő) lépést, válaszoljanak erre a kérdésre:

„Mi a legrosszabb, ami történhet?”

Érdemes rá időt szánni, kidolgozni minden lehetséges részletet. Ha már ismerjük, mi vár ránk legrosszabb esetben, sokszor nem is olyan riasztó a jövőkép. Egy részét a veszélynek már el is hárítottuk azzal, hogy szembenéztünk vele. Egyébként ez a módszer más félelmeinkkel kapcsolatban is használható.

Ha még mindig nincs meg az elhatározás, érdemes megkérdezni az ellentétjét is.

„Mi a legjobb, ami történhet?”

Bátran dolgozzuk ki ezt is részletesen. Éljük bele magunkat, képzeljük el, milyen lenne, ha már teljesült volna az elképzelésünk.

Ne feledd, a kudarc mindig csak egy állomás, nem a végcél. Ha úgy érzed, elbuktál, még nem értél oda, ahova tartasz.

Hajrá, változ(tat)ásra fel!