Interjú Gyurics Gergellyel

Néhány hete arról írtam, hogyan tudunk szülőként játékok segítségével a kamaszainkhoz kapcsolódni. (Az ötletgyűjteményt itt olvashatod.) Magam is meglepődtem, mennyire sok kérdés érkezett a szerepjátékokkal kapcsolatban, így megkértem egy szakértőt, Gyurics Gergely mesélő, gyűjtő és hobbi rendszerfejlesztőt, civilben az öcsémet, hogy válaszoljon pár kérdésemre ezekkel a játékokkal kapcsolatban.

Gyurics Gergely mesélő, gyűjtő, hobbi rendszerfejlesztő

Kérlek, mesélj egy kicsit arról, hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a szerepjátékokkal, és hogy kísérték végig az eddigi életed!

Kilencéves korom környékén egy kis könyves butikban láttam meg az első M.A.G.U.S. szabálykönyvet. Nagyon szerettem a fantasy-t, de akkoriban egész más világ járt még és viszonylag kevés fantasy könyvet lehetett venni, illetve a számítógépes játékok terén sem lehetett túl nagy választékot találni. Évekkel járunk a Gyűrűk Ura filmfeldolgozás megjelenése előtt. Az Első Törvénykönyv nem kevesebbet ajánlott nekem, minthogy szereplőként részese lehetek azoknak a történeteknek, amiket másképp csak regényekben érhettem volna el.

Azt gondolom (bár lehet, hogy tévedek), Magyarországon egy viszonylag szűk körön kívül nem sokan hallottak még a szerepjátékokról. Hogyan kell ezt a műfajt elképzelnie annak, aki korábban nem találkozott még vele?

Az asztali szerepjáték (tabletop role playing game vagy TTRPG) egy közös interaktív történetmesélés, általában kettő-öt ember számára. Egy ember, a mesélő, ír egy történetet, amiben a többi játékos a történet főszereplőit személyesíti meg. A mesélő a saját szavaival, esetleg illusztrációk használatával, leírja, hogy a szereplők mit látnak, mit tapasztalnak, a többi játékos pedig elmondja, hogy az általuk irányított személyek – a játékos karakterek –, mit döntenek.

Ezeknek a játékoknak megvan a maga egyszerűbb-komplexebb szabályrendszere, ami azon kívül, hogy segít megelőzni a vitás helyzeteket, fel is ruházza a játékosokat fantasztikus lehetőségekkel, amikkel a kalandok során élhetnek. Különböző játékokban a karakterek lehetnek harcosok, harcművészek, varázslók, vámpírok, vérfarkasok, tündérmesék főszereplői, stb. Vannak könnyedebb játékok, amiket afféle társasjátékként egy este alatt végig lehet játszani – ezek sokszor humorosak vagy ijesztőek –, és vannak olyanok, amiket évekig lehet folytatni heti rendszerességgel.

Ezen kívül van a játékoknak egy speciális ága, az ún. élő szerepjáték (Live Action Role Playing Game, azaz, ahogy a leggyakrabban hívják, LARP). Ezekben a játékot nem egy asztal körül, hanem egy kibérelt helyszínet játsszák, jelmezbe öltözve. Általában egyalkalmas kalandokról van szó, és néha egészen nagy, akár nemzetközi rendezvényekről – például sereg-sereg csatákat is lejátszó történelmi LARPokról, vagy egy egész kastélyt kibérlő vámpíros játékról.

Te mi alapján csoportosítanád őket?

Két alapvető szempontot tudok elképzelni. Az egyik az ún. „rules light” vs. „rules heavy” felosztás, ami egy játéktechnikai megközelítés. A „rules light” játékok mögötti filozófia az, hogy a lehető legkevesebb szabályt adják, hogy bárki azonnal felvehesse a játékot és a szabályok ne akadályozzák abban, hogy beleélje magát a történetbe. A „rules heavy” játékok több szabályt adnak, ami több felkészülést igényel, ugyanakkor sokkal több mankót adnak ahhoz, hogy beleéljük magunkat a kalandokba és meglepő módon én úgy tapasztaltam, hogy sokkal több lehetőséget és kreativitást hoznak az asztalhoz. A rules light játékokat tudom ajánlani azoknak, akik most ismerkednek a műfajjal, a rules heavy-t azoknak, akik szeretnének elmélyülni a játék világában.

A másik csoportosítási lehetőség az a téma és hangulat, amin belül aztán elképesztő különbségek vannak. Bárki, aki foglalkozott már szerepjátékkal – és néhányan azok közül is, akik soha sem – hallották már a Dungeons & Dragons nevet, ami egy klasszikus fantasy játék, a jó és rossz örök harca, kardok, varázslatok, sárkányok történetei. De vannak „komolyabb” szerepjátékok, amik nagyon személyessé és drámaivá teszik a történetet, és ugyanannyit, vagy akár többet koncentrálnak a karakterek pszichológiájára, mint a harcra. Ilyen például a szintén híres Legend of the Five Rings, amit a japán mitológia mintájára dolgoztak ki. A főszereplők szamurájok, akik a kardforgatás mellett lehetnek művészek, diplomaták, szerzetesek, stb., és a játék során újra és újra döntéseket kell hozniuk arról, hogy esküikhez vagy saját érzelmeikhez legyenek hűségesek.

És természetesen a spektrum másik oldalán ott vannak a szándékoltan komolytalan történetek, mint például a Crash Pandas című játék, ahol például három-öt játékos ugyanennyi mosómedvét személyesít meg, akik illegális autóversenyzésre adták a fejüket, de csak közösen tudják vezetni a járművet.

Véleményed szerint van-e különbség az online és offline szerepjátékok között a társas kapcsolatok szempontjából?

Abszolút. Az asztali szerepjátéknál közösen teremtjük meg a világot, és a képzeletünket kell felhasználnunk, így a játék során mindenki elmélyülten koncentrál, hozzátéve a saját részét az összképhez. Amikor megszólalunk, általában „karakterben” vagyunk, elmondjuk, mit és hogyan cselekszünk, segítve a többieket, hogy lelki szemeik előtt lássák a képet. Ez egy közös építkezés, amiben bár a mesélő kiemelkedőbb szereppel bír a többieknél, de mindenkinek van egy kis lehetősége és felelőssége. (Egyébként itt az offline elnevezés egy kicsit idejemúlt is lehet már, mert asztali szerepjátékot is lehet interneten keresztül játszani.)

A videójáték értelemben vett online szerepjátékok világában a világ készen áll, mi azt megkapjuk egy nagy audiovizuális csomagként, itt a fantáziánkat kevésbé kell használnunk. Itt kicsit szabadabban tudunk beszélgetni. Vannak egyszerűbb, és sokat ismétlődő részek – „farmolások” –, amik során nyersanyagot gyűjtünk, tárgyakat készítünk, stb. Ez remek alkalom egyszerű baráti beszélgetésekre. Én több felnőtt barátommal így tartom a kapcsolatot. Aztán a játékoknak vannak nehezebb részei is, amik pont annyival jelentenek nagyobb kihívást, hogy beleélhessük magunkat, és hogy csapatmunkára ösztönözzenek minket, ahol mindenkinek meglehet a maga szerepe és sikerélménye.

Mindkettő nyújthat remek szórakozást, de a kettő erősen különbözik egymástól.

Mit gondolsz, van olyan korosztály, akik kifejezetten fogékonyak erre a fajta „társasjátékra”? Miért?

Kell egy alsó korlátot húznunk – van egy belépési küszöb, mégpedig az, hogy a játékosnak kellően érettnek kell lennie a szabályjátékokhoz. Ez praktikusan azt jelenti, hogy egy hét-nyolcéves gyerek már élvezheti az asztali szerepjátékokat, és vannak is egyébként olyan játékok, amiket családoknak terveztek, ahol a szülők mesélhetnek kalandokat a gyerekeiknek. (Illetve több Dungeons & Dragons rajongó szülő egyszerűsíti le a szabályokat, hogy együtt játszhassanak a gyerekeikkel.)

Ezen túl viszont bármelyik életkor megtalálhatja a szórakozását vagy akár a szenvedélyét a szerepjátékok világában.

A korábbi saját tapasztalataimból, illetve a tőled hallott történetekből kiindulva azt gondolom, hogy a szerepjátékok kitűnő terepet jelenthetnek arra, hogy kamaszok, fiatal felnőttek kapcsolódjanak egymással, vagy akár a szüleikkel. Te mit gondolsz erről?

A szerepjáték közös téma, közös érdeklődés, közös fejlődési út. Lehet gyakorlópálya az élethez, lehet művészet, lehet beszédtéma, lehet módszer arra, hogy kommunikáljunk egymással. Gimnáziumban volt, hogy a tanáraink voltak a mesélőink, akik történelem tudásukat felhasználva alakíthatták ki nekünk a világot, így akár konkrétan tanulhattunk is általuk. Segített megtörni a jeget más diákokkal, új barátokat szerezni, segített megtanítani együttműködni olyanokkal, akik más szubkultúrába tartoztak, máshogy beszéltek, máshogy öltözködtek – más szóval, akikkel amúgy nem barátkoztunk volna. Szóval abszolút, kamaszok és kamaszok, kamaszok és felnőttek között is működhet.

És hát most már olyan generációt élünk, ahol a mostani felnőttek közül sokan szerepjátékokon nőttek fel, és izgatottan várják, hogy gyerekeiket bevonhassák a saját hobbijukba. Kifejezetten hangsúlyos ez a Dungeons & Dragons és a Warhammer Fantasy  / Warhammer 40K közösségekben, ahol nem csak történetmesélés a játék része, hanem miniatűr modelleket is használhatnak, amiket közös program lehet összeragasztani és kifesteni. Sok gyerek úgy nő fel, hogy apunak van egy saját szekrénye / szobája tele miniatűr seregekkel és évekig nézi vágyakozva, mire leülhetnek közösen játszani – és ez hatalmas élmény nekik is és a szülőknek is.

Egy másik nézőpont, ami érdekes lehet, ha a szülők együtt játszanak a kamasz gyerekeikkel az az, hogy egyszerűen egy szülő többet olvasott, jobban fogalmaz, több történetet ismer – mesélőként nagyon könnyen lenyűgözheti a gyerekeit. Ez tipikusan lehet az a játék élmény, ami után a tinédzser gyereked rágja a füled, hogy mikor játszotok együtt legközelebb. És a gyerekek saját érdeklődésén keresztül a szülő becsempészheti mindazt, amit meg szeretne tanítani vagy mutatni a gyerekeknek.

Egy általam is ismert példa – igaz, nem szülő-gyerek kapcsolatban, hanem egy tűzoltó tiszt játéka volt fiatalabb beosztottjával – egészen terápiásan sikeredett. A fiatalabb tűzoltó rossz társaságban tanult, és emiatt voltak fajgyűlölő tendenciái. A tiszt bevonta egy szerepjátékba a fiatalabb tűzoltót, azzal a kifejezett kéréssel, hogy olyan karaktert alakítson – egy félelfet –, aki a játék világán belül fajgyűlölet kedvelt célpontja. Ezáltal a fiatalabb tűzoltó egy biztonságos és könnyen érthető környezetben tapasztalhatta meg az általa vallott eszmék eredményét, és a tisztnek sikerült őt elterelnie a rasszizmus irányából.

Mit tanácsolsz annak, aki most kezdene ismerkedni a szerepjátékok világával, hol kezdje?

A szerepjátékok világa egy nagyon tág piac és könnyű benne elveszni. Ha van bárki a baráti körben, aki foglalkozik már asztali szerepjátékokkal, akkor érdemes tanácsot kérni tőle, hogy ő mit ajánlana. Könnyen lehet szűkíteni a kört a korhatárral – és érdemes mindig komolyan venni a szerepjátékok korhatár ajánlásait, egyrészt mert a gyerekeknek szóló játékok idősebb korosztályokat nem valószínű, hogy lekötnek, másrészt azért, mert a felnőtt témájú játékok néha nagyon komoly problémákról is beszélnek. A másik tényező, hogy van-e kellő angol nyelvtudás a játékosok körében, mert magyarul sajnos jóval kisebb a választék.

Ezek után érdemes eldönteni, hogy mi a fontosabb: hogy pár óra alatt elkezdhessünk játszani – ekkor érdemes rules light rendszerekben gondolkodni –, vagy hogy a játék jobban támogasson minket a mély beleélésbe és az izgalmas lehetőségekbe – ekkor érdemes a rules heavy irányban nézelődni.

De, ha nem szeretnél ennyit töprengeni rajta, akkor egyszerűbb belevágni a legnyilvánvalóbb választásba: a világ legnépszerűbb szerepjátéka jelenleg a Dungeons & Dragons, aminek filmje – Betyárbecsület címen –, a belőle készült számítógépes játékok – pl. a méltán híres Baldur’s Gate 3 – rengeteg kapaszkodót ad, ráadásul számtalan YouTube csatorna, podcast, cikk, külön erre szakosodott magazin adhat segítséget. Fontos tudni, hogy a Dungeons & Dragons is első sorban egy szabályrendszer, ami mögött a világot és a történeteket könnyedén ki lehet cserélni, adott esetben gótikus / viktoriánus, vagy akár népmesei horror alapú helyszínekre és történetekre.

Köszönöm az interjút, Gergely!

Valentin-Gyurics Nikoletta

A Mit játsszunk a kamaszainkkal? – 2. rész bejegyzés először Gyurics Nikoletta-én jelent meg.

Lássuk, mit gondolok én a témával kapcsolatban!

Nem csak most

Kamaszkorban már nem úgy nevelünk, mint a korábbi években. Nyert ügyed akkor van, ha kisebb korában már odafigyelsz a szabadidő eltöltésére.

Hogyan?

Én 2 éves korig a nulla képernyőidő híve vagyok. A WHO is.  Helyette mese könyvből és fejből, szabad játék, futkározás, maszatolás, hempergés, unatkozás, közös házimunka, boltba járás… stb. Utána szépen fokozatosan be lehet építeni, szülői felügyelettel.

Ki kösse le a tinit?

Vajon miért gondoljuk szülőként azt, hogy a mi feladatunk lekötni a gyerekeink, pláne a tizenéveseink figyelmét? Mi fog történni akkor, ha egészséges keretek között unatkozik kicsit? Legrosszabb esetben kénytelen lesz feltalálni magát. (Egyébként már az ovisoknál is működik… a hangsúly a kereteken van.)

Helyette vagy mellette?

A mai gyerekeknek az online és offline világ nem válik el egymástól markánsan. Az online tér eléréséhez pedig szükség van a kütyükre is. Ne akarjuk mindenáron száműzni ezeket a dolgokat a gyerekeink életéből! Pláne, ha mi sem tudunk létezni nélkülük.

Jó, de akkor mégis mit?!

Bármit…valamit:

• amit élvez
• ami nem kötelező
• amiben jó
• amit ő választ
• amiben kiteljesedhet
• ami kihívás neki
• ami pihentető testileg, lelkileg vagy mentálisan

Például

• Sport, mozgás – szerintem a legnagyszerűbb terep mindenféle prevencióra. (Nem feltétlenül a versenysport.)
• Festés, rajzolás, írás
• Zene – hallgatóként vagy alkotóként
• Színjátszás, tánc
• Olvasás
• Önkénteskedés
• …

Önismeret – a jolly joker

Mármint lehet ezzel is szenvedélyesen foglalkozni, de nem is erre gondolok, hanem:

• ha rájövünk a túlzásba vitt kütyühasználat/online jelenlét okába, könnyebb azt kezelni
• ha a tini tisztában van a saját képességeivel, érdeklődésével, erősségeivel stb. (=önmagával) jobban tudja majd, mit válasszon szenvedélyül

És Te hogy vagy a kütyükkel?

Ha Nálatok is téma, hogy a kütyük kötik le a gyerekeket, nagyon őszintén tedd fel magadnak a fenti kérdést!

Egy gyereket – még ha kamasz, akkor is – a példáddal nevelsz igazán.

Akkor is, ha pozitív és akkor is, ha negatív.

Jobban belemélyednél a témába?

Gyurics Gergely Python programozó, Data Scientist és pszichológus közreműködésével ebben a témában tartottunk egy webinart Kamaszok és az online világ témában, ahol nagyon részletesen sorra vettük, amit elengedhetetlen tudnod, ha tinédzser gyermeket nevelsz.

Ide kattintva éred el.

A Mivel lehet lekötni a mai kamaszokat a kütyük helyett? bejegyzés először Gyurics Nikoletta-én jelent meg.

Nincs két egyforma család, ahogy két egyforma gyerek sem. Mégis minden második gyermeknevelési kérdés a hisztivel kapcsolatban érkezik hozzám. Most összegyűjtöttem azt a 3+1 dolgot, amit betartva garantáltan könnyebben veszed az akadályokat.

Nem szeretem a hiszti szót, viszont nem is nagyon találtam még olyat, ami ennél szemléletesebben le tudná írni ezt a jelenséget, ÉS amiről mindenki érti, látja, miről van szó.

Mire gondolunk akkor, ha hisztiről beszélünk?

Ez egy érzelmileg túlfűtött állapot, amikor általában a felnőtt és a gyerek céljai nem egyeznek meg, és ennek a gyerkőc hangot is ad. A legtöbb szülő ilyenkor arról számol be, hogy tehetetlennek érzi magát, és emiatt sokszor a türelmét is elveszíti. Emellett jellemző az is, hogy megjelenik a felnőttben a düh, harag vagy a szégyen érzése, esetleg mindezek együtt is jelen lehetnek. Fokozottan érvényes ez nyilvános helyzetekben.

1. Rugalmas határok

A gyereknevelésben rendkívül fontosak a keretek és a határok. Vannak olyan korosztályok, amikor a „hiszti” élettani sajátosság. Ilyen például a dackorszak, a kiskamasz- vagy a kamaszkor. Ezekben a közös az, hogy a gyermekünk próbálgatja, meddig mehet el. Ha vannak határok, akkor is tesztelni fogja a tűrőképességünket, hiszen pont ez az lényege ezeknek a lépcsőfokokoknak az érzelmi érés során.

Ugyanakkor a határok biztonságot jelentenek számára és számunkra is. Érdemes a gyerkőcnek is szerepet adni a határok kijelölésében, és időről időre újra megvizsgálni őket, ha kell változtatni rajtuk a körülmények változása alapján. Néha, különleges helyzetekben pedig akár el is lehet tekinteni ezektől (pl. ha alapesetben nem nézhet tévét a gyermekünk, megengedhetjük neki, ha beteg – de beszéljünk róla, hogy speciális helyzetről van szó, ettől még a szabály az szabály. 😊

2. Következetesség

Ha vannak szabályok, tartsuk is be őket, és legyen következménye annak, ha mégis valami kihágás történik! Hosszú távon mindenképp megéri így tenni. Jó, ha a gyerekek is tudják, hogy amit mondasz, az úgy is lesz! Nem csak a szabályokkal, de a kedvezményekkel kapcsolatban is járjatok el ugyanígy! 😉

Ideális esetben mindkét szülő ugyanazt az álláspontot képviseli. Ha mégis van közöttetek nézeteltérés, ne a gyerek előtt rendezzétek! Fontos a jó példa mutatása is. Ne várj el olyat tőle, amit Te nem teszel meg!

3. Elfogadás

Elsőre ellentmondásosnak tűnhet, de sokszor azzal tesszük a legtöbbet a hiszti kezelése érdekében, ha elfogadjuk a helyzetet.

Bármennyire is nehéz, de a gyerekeink reakciói általában nem eltúlzottak, hanem ők VALÓBAN olyan intenzitással élik meg ezeket az érzéseket, amennyire ennek hangot is adnak.

A cél nem szabad, hogy az érzések elnyomása legyen. Ismerjük el az érzéseik jogosságát. Tartsuk észben, hogy a gyerek nem azért hisztizik, hogy minket idegesítsen, és főleg nem azért, hogy szégyenbe hozzon! Egyszerűen még nem elég érett az idegrendszere és az érzelmi intelligenciája ahhoz, hogy másképp reagáljon.

Fontos azonban, adjunk teret a saját érzéseinknek is! Teljesen rendben van, ha tehetetlennek, magányosnak, dühösnek vagy elveszettnek érezzük magunkat ilyen szituációkban. A megértés saját magunk felé is ugyanolyan fontos, mint a gyerek felé!

+1: Nyugodjunk meg!

Rengeteget tehetünk azért, hogy gyermekünk kiegyensúlyozottabb legyen, és kevesebb intenzív, érzelmileg túlfűtött jelenettel kelljen találkoznunk. Ehhez arra van szükség, hogy képesek legyünk nyugodtan reagálni, illetve törekedjünk a mindennapok során az egyensúlyra, a saját és családunk életében és érdekében is.

Ha úgy érzed, ennél több támogatásra van szükséged a nehéz helyzetek kezelésére, legyen szó családi, párkapcsolati vagy gyermeknevelési kérdésekről – csatlakozz a Facebook csoportomhoz itt: Családi Kincsesdoboz.

A Mit tegyél, ha hisztizik a gyereked? – 3+1 tipp a békésebb mindennapokért bejegyzés először Gyurics Nikoletta-én jelent meg.

Ha magunk elé képzelünk egy szorongó és egy indulatkezelési problémával küzdő gyermeket, azt gondolnánk, hogy semmi közös nincs bennünk. Bármilyen ellentmondásosnak is tűnik, a megelőzés vagy a fejlesztés teljesen azonos területeken történik. Nem gondoltad volna? Olvass tovább, hogy megtudd, mi az a három dolog, ami biztosan segít!

A gyermeknevelés területén nincsenek nagy titkok. Minden egyszerű és logikusan egymásra épül. Mielőtt azt gondolnád, hogy biztos nem értek hozzá, olvasd el még egyszer: egyszerűt írtam, ami egyáltalán nem biztos, hogy könnyűt is jelent!

Nos, ahogy említettem is, mind a szorongás, mind az indulatkezelési nehézségek orvosolhatók ugyanazokkal az eszközökkel. Tulajdonképpen elég három területre fókuszálni, ha változást pozitív változást szeretnénk elérni.

1. Önbizalom

Az egészséges önbizalom gyerek-és felnőttkorban is megkönnyíti az életünket. Ahhoz, hogy erre a szintre jussunk, első körben szükséges a korosztálynak megfelelő mértékű önismeret. Gyermekkorban az önismeret még a külső visszajelzések alapján alakul. Amit tehetünk, hogy segítünk gyermekünknek felismerni az erősségeit, és ezekre nagy hangsúlyt is fektetünk. A gyengeségekkel is lehet foglalkozni. Mutassuk meg, mit tudunk fejleszteni, miből tudunk akár előnyt is kovácsolni, és mik azok a dolgok, amiket a legjobb, ha elfogadunk! Ha mindez már működik, érdemes foglalkozni a határokkal fizikai és mentális szinten egyaránt. Csak azután várhatjuk el, hogy a társak határait felismerjék és elfogadják, ha a sajátokkal már rendben vannak.

2. Kommunikáció

Ha az önismeret, önbizalom már megfelelő szinten van, akkor érdemes egyre többet foglalkozni a kommunikációval is! Arról már sokszor beszéltünk, hogy kommunikáció alatt nem csak a beszédet értjük, hiszen már az újszülött gyermek is kapcsolatba lép valamilyen módon az őt gondozókkal. Éppen ezért, már egészen kicsi kortól elkezdhetünk foglalkozni ezzel a területtel is. Ami a szorongás és az indulatkezelés során rendkívül fontos, az az érzelmekkel és az érzelmekről folytatott kommunikáció. Hogy kezdjünk neki? Eleinte segítsünk gyermekünknek abban, hogy megnevezzük helyette az érzéseit, majd szépen lassan megtanítjuk neki, milyen érzések léteznek, hogyan ismerje fel és hogyan nevezze meg őket. Rengeteget számít, ha meg tudja nevezni az érzéseit, akár szorongó, akár indulatosabb gyermekünk van. Ha ez már jól működik, áttérhetünk arra, hogy megnézzük, egy-egy érzés mellé, milyen szükséglet társul. Például így: „Úgy látom, fáradt vagy. Mit gondolsz, jól esne egy kis pihenés? Utána biztos vidámabban tudnánk folytatni a játékot!” A jó kérdések egyébként bármilyen életkorban a segítségünkre lehetnek. Nem csak gyerekeknél!

3. Konfliktuskezelés

Nos, ha rendben az önbizalom és a kommunikáció, akkor máris lehet foglalkozni a konfliktuskezeléssel is. A viták, konfliktusok a mindennapok velejárói. Jól kezelve segítenek abban, hogy mind az önbizalmunk, mind a társas kapcsolataink folyamatosan fejlődhessenek, és nincs ez másként a gyerekek esetében sem. Érdemes arra törekedni, hogy gyermekeink elfogadják, a másik fél is egyenértékű velük, és az ő érzései sem megkérdőjelezhetők.  Már a kicsi gyerekek is fogékonyak arra, hogy olyan megoldásokra törekedjenek, amelyikkel minden fél nyerhet. Feltéve, ha tudják, hogy csinálják!

+1

A legfontosabb, mint minden gyermeknevelési helyzet esetében, hogy gyermekeink elsősorban a mi példánkból tanulnak, nem pedig abból, amit mondunk nekik! A nulladik lépés tehát legyen mindig az, hogy szülőként tedd magadban rendbe a fenti dolgokat!

****

Szülőként változásra vágy? Hívj a +3620/446 2582-es számon, és egyeztessünk időpontot egy díjmentes konzultációra, ahol ránézünk az elakadásaidra!

Segítenél szorongó vagy indulatkezelési problémával küzdő gyermekednek? Szeptembertől játékos csoportfoglalkozásokat indítok Máriakálnokon kisiskolás korú gyermekeknek, heti egy alkalommal, fél éven keresztül. A fő pillérek az önbizalom, kommunikáció és konfliktuskezelés lesznek. Hamarosan jövök a részletekkel, de előjelentkezésre már most lehetőséged van. Ha biztosan nem akartok lemaradni hívj a +3620/446 2582-es számon vagy keress e-mailben az info@gyuricsnikoletta.hu címen.

Merj lépni! Segítek.

A Szorongás és indulatkezelési problémák gyermekkorban – Mi segít? bejegyzés először Gyurics Nikoletta-én jelent meg.

1. Testmozgás

A rendszeres testmozgás kiváló a megelőzés szempontjából is, de ha éppen benne vagyunk egy szorongósabb, aggodalmakkal teli időszakban, akkor is teljesen biztos, hogy hasznunkra fog válni, ha felállunk a kanapéról. Már egy kiadósabb séta is segíthet, de tapasztalataim szerint az intenzív mozgásformák is nagyon hatásosak. Menj edzőterembe, táncolj egy jót vagy fogócskázz a gyerekekkel az udvaron! Közben eltereled a figyelmed, utána pedig a felszabaduló boldogsághormon segít jobban érezni magad.

2. Egészséges, tápanyagdús táplálkozás

Add meg a testednek, amire szüksége van, hogy ő is szolgálhasson téged! Bármilyen meglepőnek is tűnhet elsőre, a megfelelő táplálkozás segít a kiegyensúlyozott lelki egészség megtartásában is. Ugyanígy fordítva is igaz: a túl sok cukrot és gyorsan felszívódó szénhidrátot tartalmazó élelmiszer fogyasztása a lelkiállapotunkra sem lesz pozitív hatással.

3. Megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés

Figyelj rá, hogy minél inkább stresszesebb időszakon mész keresztül, a szervezetednek annál inkább szüksége van töltődésre! Bánj jól magaddal, és add meg a testednek az a pihenést, amire szüksége van!

4. Tudatos jelenlét

Van egy kedvenc gyakorlatom, sétáló coachingon is rendszeresen alkalmazom. Leülünk három perce a szabadban, teljesen csendben, és megszámoljuk hányféle zöld színt látunk, hányféle hangot hallunk, hányféle illatot érzünk. Próbáljátok ki! Megelőzésre is jó, és akkor is, ha szeretnétek kicsit félretenni az aggodalmakat.

5. Légzőgyakorlatok

Egy kedves pszichológusom tíz évvel ezelőtti szavai zengenek folyamatosan a fülemben: „Lélegezz!” Már azzal is sokat teszel, ha csak elkezdesz figyelni a be- és kilégzésedre, és ügyelsz rá, hogy a levegő beszívásakor a hasad is emelkedjen. De vannak nagyon könnyen és gyorsan elsajátítható légzőgyakorlatok is, érdemes megtanulni párat, hogy szükség esetén előkaphasd őket!

6. Megoldásfókusz

Sokszor segít egy kis nézőpontváltás! Ha folyamatosan azon pörögsz, milyen nehézségekkel állsz szemben, egyre rosszabbul fogod magad érezni. Mi lenne, ha megpróbálnád elkezdeni megkeresni a lehetséges megoldásokat? Vedd észre a lehetőségeket, hogy új lendületet kapj!

7. Pozitív gondolkodás

Gondolkodj pozitívan! Vedd észre, mennyi jó dolog vesz körül, mennyi ember támogat, milyen csodás helyen élsz stb. Vagy gondold át, mennyi dolgot sikerült már megoldanod, milyen célokat valósítottál meg eddigi életed során! Az is jó, ha elkezded számba venni, hogy a korábbi nagy nehézségeidből vajon mit tanultál. Ne felejtsd el, a pozitív gondolkodás nem egyenlő azzal, hogy elnyomod a nehéz érzéseidet!

A fenti pontok mindegyikét kipróbálhatjátok gyerekekkel is. Minél kisebb a gyerkőc, annál inkább érdemes mesés és játékos keretek közé terelni ezeket a dolgokat, erről még írok a későbbikeben.

Fontos: ha a szorongás olyan mértékben van jelen az életedben, hogy már rendszeres fizikai tüneteket okoz és/vagy megnehezíti a mindennapi életviteledet, feltétlenül vedd igénybe szakember segítségét!

Változtatnál? Kérj időpontot egy díjmentes konzultációra a +3620/446 2582-es számon! Merj lépni! Segítek.

A Mit tehetsz szorongás ellen? – 7 tipp szülőknek és gyerekeknek bejegyzés először Gyurics Nikoletta-én jelent meg.

Ettől függetlenül nagyon fontos, hogy ne legyintsünk mindenre, mondván, úgyis csak „életkori sajátosság”! Összegyűjtöttem, szerintem mikor érdemes szakember segítségét kérni.

Nincs olyan, hogy túl korán!

Ha szülő vagy és aggódsz a gyerekedért, olyan nehézségetek van, amiről azt gondolod, hogy nem tudjátok családon belül jól kezelni, bátran fordulj tanácsért szakemberhez! Ezzel biztos, hogy nem teszel rosszat, kapsz viszont megerősítést vagy iránymutatást a későbbiekre.Ha nagyot és hirtelen változik

A kamaszkorra jellemző, hogy a gyerekünk teljesen kifordul magából. És ez jó, mert többek között ez a dolga.

DE: ha nagyon gyorsan, nagyot és tartósan változik, és erre nincs ésszerű magyarázat, legyünk résen. Például, ha a társaságkedvelő tinink magába fordul, ha a csendes, nyugodt gyerekünk erőszakos és kiabálós lesz stb.

Ha folyamatosan rosszul érzi magát

Ez a korszak az érzelmek hullámzásáról és végletességéről is szól, teljesen természetes lehet egy nap többször is nagyon a fellegekben lenniük és magukba roskadniuk.

De: ha a rosszkedv állandó, elkélhet a segítség!

Titkolja, kik a barátai vagy nagyon magányos

Kamaszkorban a család helyett egyre inkább a kortárskapcsolatok válnak a legfontosabbá. Ha gyerekünk teljesen egyedül van, vagy nem hajlandó bemutatni nekünk a barátait, az ugyancsak intő jel lehet.

Kárt tesz magában vagy másban

Ha bántja magát vagy a társait, az alapos indok a segítségkérésre. Sajnos évről évre vannak olyan divathullámok, amik különböző módokon arra buzdítják a tiniket, hogy bántsák magukat vagy társaikat, de bármi is a helyzet, a végére kell járni a dolgoknak!

Összeütközésbe kerül a törvénnyel

Rendőrségi ügyek, kisebb lopások, rongálás vagy kábítószerrel való visszaélés… Ezek mind olyan dolgok, amik már a következményei annak, hogy valami félresiklott. De nem azt jelenti, hogy késő lenne változtatni. Lépjünk!

Nem tesz eleget a kötelességeinek

Sorozatos bukások, amik nem a képességek hiányosságai miatt alakulnak így. Igazolatlan iskolai hiányzások, vagy a gyakorlati órák elmulasztása: mind komoly figyelmeztető jel, hogy valamit máshogy kell tenni.

Ha segítséget kér

Ha ő mondja, hogy szeretne szakemberhez menni, sose kérdőjelezzük meg és a lehető leggyorsabban teremtsük meg a lehetőséget erre! Már az is hatalmas lépés, hogy merte jelezni a szükségleteit.

Támogatásra van szükséged kamasz gyerekeddel kapcsolatban?

Beszéljünk róla! Segítek eligazodni.

+3620/446 2582

A Mikor forduljunk szakemberhez kamasz gyermekünk viselkedése miatt? bejegyzés először Gyurics Nikoletta-én jelent meg.

Mert hajlamosít arra, hogy ne vegyük kellőképp komolyan a problémát, és várjuk, hogy megoldódjon magától.

Kezdjük az elején.

A gyerekek személyisége leegyszerűsítve öröklött és tanult viselkedésminták összessége. Gyermekünk életében vannak olyan mérföldkövek, amik akkor is nehezek a családnak, ha teljesen normális lefolyásúak. Ilyenek például a születés utáni első három hónap, a dackorszak, az óvoda-iskola átmenet, majd a kiskamasz, végül a kamaszkor. Ezek a változások szociális, idegrendszeri, hormonális újra-alakulások, amik bizony próbára tehetik mind a gyermeket, mind pedig a szülőt.

Ezeken kívül bármilyen kisebb-nagyobb változás, krízis, trauma eredményezhet átmeneti vagy tartós változást a gyerek, és akár az egész család életében. Ez teljesen rendben is van így, hiszen, ha jobban belegondolunk, mi felnőttek is így működünk. Egy utazás, szakítás, munkahelyváltás vagy költözés a ránk is hatással van. De nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni. Van, hogy az időjárás az oka a hangulatunk változásának, esetleg az, hogy nem volt nyitva a kedvenc pékségünk, pedig mi azt a kiflit szerettük volna reggelire enni, amit ott árulnak.

Ez eddig teljesen természetes. Azt is tudjuk, hogy gyerekek már csecsemőkorukban sem egyformák, ráadásul ők folyamatosan fejlődnek, változnak. Fontos, hogy életük során kizárólag ők tudják, min mennek keresztül, hiába szeretnénk azt hinni, hogy van róla fogalmunk. Mi legfeljebb csak sejthetjük. Viszont ha mondják, látjuk vagy felmerül bennünk, hogy nagy a gond, nagy felelősségünk van abban, hogy a helyén kezeljük azt. Még akkor is, ha felnőtt szemmel egyáltalán nem nagy a probléma. Ne felejtsük el; ő nem felnőtt. Ha a helyzete számára egy hatalmas teher, soha ne akarjuk meggyőzni az ellenkezőjéről. Álljunk mellé, és segítsük abban, hogy le tudja azt tenni.

Mikor gyanakodjunk, hogy valamilyen közbelépésre van szükség?

Ha valami miatt gyermekünk hangulata vagy viselkedése tartósan negatív irányba változott, akkor mindenképp gondoljuk át, mi történhetett és mit tehetünk az ő jóllétének érdekében.

Ha csemeténk hosszabb ideig:

• szorong
• agresszív
• dühkitörései vannak
• magába fordul
• sír
• pótcselekvései vannak (pl. elkezdi rágni a körmét, tépi a haját)
• egészségügyi ok nélkül fáj a hasa, feje, hányingere van
• korábbi évekre jellemző viselkedésmintákat vesz fel (bepisil, mikor már szobatiszta, „elfelejt” beszélni…)

Itt vissza is kanyarodhatunk az írásom elejére.

Miért baj, ha az előbbi esetekben a szülő csak legyint, és nyugtázza, hogy ő is ugyanilyen visszahúzódó, szorongó vagy agresszív és verekedős volt?

Addig nincs gond, amíg felfedezzük a hasonlóságot. Viszont azt gondolom, igenis utána kell járni a probléma forrásának, és igyekezni azt a leggyorsabban orvosolni, ha szükséges szakember bevonásával.

Ez rendkívül fontos, hiszen, ha benne hagyjuk a gyermekünket egy olyan nehézségben, amelyből segítség nélkül nem tud kilábalni, annak súlyos, maradandó következményi is lehetnek, amik akár az egész életére hatással vannak. Emellett nem elhanyagolható az sem, ha egyedül marad a nehézségeivel, vajon legközelebb mennyire próbál majd kapcsolódni velünk. Mer majd őszinte lenni? Vagy el sem mondja, mert úgysem hiszünk neki? Esetleg abban a hitben van, hogy ő rosszul működik, mert ekkora nagy feneket kerít egy mindenki más számára apró dolognak?

Bemutatok egy szemléletes esetet:

Elvált szülők gyermeke egyre kevésbé találja a helyét az óvodában. Nehezen indul el otthonról, sokszor jönnek rá sírórohamok. Kevés barátja van, velük szívesen játszik, de ha előre tudja, hogy nem mennek aznap óvodába, ő is zokogva indul el, sokszor fáj a feje, a hasa. Nagycsoportos, el is tudja mondani, hogy nem szeret az óvodában, otthon akar maradni. A helyzet egyre csak romlik.

A fizikai tünetek miatt már voltak gyermekpszichológusnál, aki elmondta, hogy a szülőknek kell változtatni a nevelési módszereiken. Tanácsolta is nekik, hogy keressenek fel maguk is szakembert. A módszereiken ideiglenesen változtattak, ami enyhe javulást hozott, úgyhogy egyikük sem vette igénybe pszichológus segítségét. Jelenleg újra negatív irányba változott a helyzet. A gyermek ismét egyre rosszabb lelkiállapotban van, és elkezdte tépkedni a haját is.

Az óvodában felhívták a szülők figyelmét a problémára. Az anya válasza az volt, hogy ő is ugyanilyen szorongó volt, majd elmúlik. Különben ő és az apa is feleslegesnek tartják bolygatni a gyermeket, mondván, hogy szeptemberben úgyis iskolába megy, ennyi időre már minek.

Ebben a helyzetben a gyermeknek segítségre van szüksége, de nem kapja meg. Ráadásul a szülők a közelgő iskolában pozitív változási lehetőséget látnak, holott meglátásom szerint legalább ugyanannyi, ha nem nagyobb, esélye van annak, hogy romoljon a helyzet. A gyerkőc már most sem találja meg a biztos támogató hátteret, egy átmenet óvodából iskolába pedig mindenképp hatalmas váltás egészséges lelkiállapotú gyermekek számára is. Sajnos nagy az esélye annak, hogy így olyan kudarcok érik majd, amiket később nagyon nehéz lesz feldolgoznia.

Egy kis érdekesség még a történethez: az anya, aki szintén hasonló dolgokon ment keresztül gyermekként, nehezen boldogul a párkapcsolataiban, folyamatos kudarcélmények érik, amikkel nem tud mit kezdeni. Emellett az utóbbi három évben több alkalommal volt pánikrohama, kórházba is került miatta. Sajnos az ajánlások ellenére nem kezdett bele még bele a saját terápiájába.

Elgondolkodtató, vajon az anya gyerekkori, fel nem dolgozott nehézségei milyen összefüggésben vannak a jelenlegi nehézségeivel.

Kanyarodjunk is vissza a fő gondolatmenetemhez.

Mit tehetünk szülőként?

Ne legyintsünk a problémákra, ha szükséges, vegyük igénybe szakember segítségét gyermekünk és/ vagy magunk számára.

Szülőként nem vagyunk tökéletesek, és nem is azt tanácsolom, hogy a tökéletességre törekedjünk. Viszont azzal, hogy elkezdjük lepakolni a feleslegesen cipelt batyukat, vagy megváltoztatni azokat a magunkkal hozott családi mintákat, amikkel nem szeretnénk azonosulni, rengeteget teszünk nem csak a saját, hanem gyermekünk lelki egészségéért is. Ehhez soha nincs késő. Ha egy vagy több gyerekkel magad mellett látod úgy, hogy változtatásra van szükség, indulj el, és tedd meg az első lépéseket. Mindig van választás, és soha nem vagy egyedül, még ha ebben nem is vagy biztos néha.

Ki segít?

Ha úgy érzed, a helyzeteddel most nem tudsz vagy akarsz egyedül megbirkózni, és van körülötted olyan családtag vagy barát, akiben megbízol, és úgy látod elég, hogy kibeszéled magadból az elakadásaidat, bátran kezdd így. Nagyon jól tud jönni a figyelmes hallgatóság, főleg, ha menet közben kiderül, hogy egyáltalán nem egyedi a problémád.

Gyermeknevelési és családi problémák esetében a pedagógusoktól is kérhetsz tanácsot, illetve több, coach, tanácsadó, pszichológus vagy pszichiáter szakember is van, aki támogatni tud titeket. Bátran kérdezz, kérj időpontot, menj el fogadóórára, nagy eséllyel tudnak irányt mutatni, vagy tovább irányítanak a megfelelő szakember felé.

Ha otthon érzed magad a közösségi médiában, érdemes körülnézni ott is. Rengeteg hiteles szakember ad értékes tartalmakat különféle területeken, illetve hasznosak lehetnek az általuk üzemeltetett online csoportok is.

Csoportok nem csak online, hanem a személyes térben is léteznek. Lehetnek például tematikus szülőcsoportok: kamasz gyereket nevelőknek, kisgyermekes családoknak, sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családoknak, de a zárt önismereti csoportok is sokat segíthetnek.

Ha bárkinek rendszeres vagy fizikai tünetei vannak, először érdemes a házi-vagy gyermekorvossal konzultálni. Ha ő nem lát okot arra, hogy szakorvoshoz induljatok, én azt ajánlom, klinikai szakpszichológust vagy pszichiátert keressetek fel.

Én továbbra is szívesen segítek gyermeknevelési, családi vagy párkapcsolati elakadásokban. Ha kérdésed van, vedd fel velem a kapcsolatot, és egyeztessünk időpontot a díjmenetes előzetes konzultációra.

Kiemelt kép: Mojpe from Pixabay

A „Én is ilyen voltam” – Miért lehet veszélyes ez a kijelentés, ha a gyermekünk nehézségeivel kapcsolatban használjuk? bejegyzés először Gyurics Nikoletta-én jelent meg.

Az első osztályos nagyobbik fiam remekül helytáll az iskolában, nincs rá panasz, ügyes, okos, szófogadó. Apukájával szemben dettó.

Viszont, ha velem vannak, gyakran felesel, ha kérek valamit, direkt nem azt csinálja, egy leckeírás elhúzódik egy-másfél óráig. Előfordul dührohamszerű kitörés is, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné. Ezt sajnos már nem tudom, hogyan kezeljem. Én kiabálok, ő elküld, és teljes a sértődés mindkettőnk részéről.

Hogyan csináljam jól?Bármilyen tippet, trükköt szívesen fogadok!”

Kedves Kérdező!

Nagyon jó és összetett kérdés. Igyekszem válaszolni, amennyire a jelenlegi keretek engedik. Fontos kiemelnem, hogy a helyzetről csak annyit tudok, amit leírtál, így nem születnek személyreszabott, konkrét megoldások, de gondolatindítónak hasznos dolgokat kaphatsz.

1. Teljesen rendben van, hogy a fiad nem ugyanúgy viselkedik minden kapcsolatában. Mi is más-más magatartást tanúsítunk anyaként, munkatársként, feleségként, szomszédként stb. A gyerekekre is jellemző, hogy máshogy viselkednek intézményes keretek között, mint otthon, illetve mindkét szülővel is különbözőképpen.

• Az írásod alapján azt feltételezem, hogy veled alakulhatott ki olyan kapcsolata, hogy meg meri engedni magának a nem tökéletes viselkedést. Mer „rossz” lenni. Ez alapvetően jó dolog, hiszen feltételez egyfajta erős bizalmat, biztonságérzetet a részéről. Jó lenne egyébként tudni, hogy ez újkeletű dolog-e (az iskola hozta magával), vagy már korábban is így működött.

• Amit tapasztalsz nála, az a határainak a feszegetése; megnézi meddig mehet el, és mi történik akkor, ha ezt átlépi. Megint csak meg tudom erősíteni, hogy ennek pont most és pont így van itt az ideje. Ettől függetlenül persze nem árt, ha van olyan eszközöd, amit be tudsz vetni.

• A dührohamszerű kitörések jelenthetnek sok mindent, első körben az érzelmek kezelésének megtanítását látom megoldásnak, illetve a felesleges frusztráció levezetésének lehetőségét.

Adnék kérdéseket, amiket érdemes lehet átgondolni, jó esetben közösen az apukájával. Ezek mentén akár el is lehet indulni valamilyen irányba.

Mennyire egységesek a nevelési elveitek? Van jó zsaru/ rossz zsaru? Ha igen, mit gondolsz, lehet közelíteni az álláspontjaitokat egymás felé?

Ti magatok hogy álltok a szabályokkal, határokkal és keretekkel? Vannak? Nincsenek? Merevek? Rugalmasak? Hol ilyen, hol olyan? Milyen példát mutattok?

Milyen dolgok vannak, amikben a fiadnak saját döntési lehetősége ÉS felelőssége van?

Te magad milyen érzelmi állapotban vagy akkor, amikor ezek a konfliktusok zajlanak? Mi történik, amíg eljutsz a kiabálásig?

Ő milyen állapotban van, amíg sértődés nem lesz a konfliktusból? Nyugodt, amikor kérsz tőle valamit?

Mennyire jellemző a családban, hogy kifejezitek az érzelmeiteket, szükségleteiteket? A gyerekek mennyire ismerik fel és beszélnek a sajátjaikról?

Mi történik, ha hibázik valaki? Összedől a ház? Megy tovább az élet? Beszéltek róla?

Szoktatok bocsánatot kérni egymástól? Hogyan? Könnyen megy? Nehezen? Őszinte vagy csak „muszájból”?

Íme pár tipp, amivel biztos nem lőttök mellé:

Legyenek egyértelműek a határok! Bátran vonjátok be a gyerekeket is az őket érintő dolgokba, hadd mondják el a véleményüket. Amennyire lehet, vegyétek is figyelembe. De: a kötelesség az kötelesség, akkor is, ha vannak lehetőségek. Mindig az életkorához és az egyéni képességeihez mérten.

Egyértelműen kommunikáljátok, mi az elvárás! Pl. most meg kell írnod a leckédet, de ha kész vagy, választhatsz, hogy az udvaron játszanál vagy legóznál.

Győződjetek meg róla, hogy mindene megvan-e az adott feladathoz, nem éhes, szomjas, nem fáj semmije stb.

Legyetek nyugodtak! Ehhez sok eszköz létezik, ami azonnal bevethető, hamarosan erről is írok bővebben.

Beszéljetek az érzésekről és szükségletekről! Mutassatok ebben példát és bátorítsátok őt is erre! Sokszor elég segítség mindkét félnek, ha kimondja, mi van benne. Például így is csinálhatod: „Kisfiam, nagyon dühít ez a viselkedés és szomorúvá tesz, hogy újra veszekszünk emiatt. Már többször megbeszéltük, hogy iskola után első a lecke, és utána mehetsz is játszani. Kérlek, állj neki most, hogy minél hamarabb csinálhasd, amit szeretnél.”

Szerintem a mozgás, a szabad levegő mindig jól jön. Nem csak nekik, nekünk is.

Ha a vitának kiabálás lett a vége, miután mindenki lehiggadt, beszéljetek róla. Ha úgy érzed tévedtél, ismerd be, kérj bocsánatot (a kiabálás miatt). Kérd, hogy ő is mondja el, mit érez. Beszéljétek meg, hogyan lehet ezt máshogy csinálni.

Használjátok az asszertív kommunikációt! (Erről már írtam korábban többször is, de még fogok is hamarosan.)

+1 Győződjetek meg róla, hogy a magatartása mögött nem áll-e olyan ok, amit orvosolni kell. (Pl. csúfolás, szorongás, rossz látás, fájdalom…)

Ha minden fenti dolog rendben van, és úgy látjátok nincs min javítani, vagy túlságosan meghatározóak a mindennapjaitok során ezek a helyzetek, kérjétek bátran szakember segítségét!

Remélem találsz hasznos dolgokat a válaszomban.

Üdv:

Niki

A Ti kérdeztétek – Mit tegyünk, ha otthon nem fogad szót a gyermek? bejegyzés először Gyurics Nikoletta-én jelent meg.

Sokan már szülővé válásunk előtt megfogalmazzuk, hogy a mi gyerekünk biztos, hogy kedves, illedelmes és engedelmes lesz, már elő szóra ugrik, hogy teljesítse azt, amit talán még ki sem mondtunk. Azt hisszük, mi majd máshogy csináljuk, a gyerekünk is minden helyzetben tökéletesen fog viselkedni, nem lesz hiszti, nem lesz ellenkezés, legalábbis a kamaszkorig nem, azt meg majdcsak túléljük valahogy…

Általában tartja is magát ez az elképzelés egészen addig, amíg meg nem érkezik a családba az első gyermek, és rá nem jövünk, hogy bizony nem látunk bele a fejébe, sőt ő se a mienkbe. Ilyenkor rájövünk, hogy valahogy jó lenne megtanulni egymás nyelvét.

Az első hetekben az újszülöttünk még viszonylag egyszerű feladatokat állít elénk azzal, hogy találjuk ki, a rosszkedve vajon annak szól-e, hogy éhes, fázik, tele a pelenkája, vagy egyszerűen elfáradt. (Bár bevallom, hogy számomra nagy döbbenetet okozott, mikor rá kellett jönnöm, hogy egy ilyen pici embernek bizony nem egyértelmű, hogy ha álmos, akkor aludni kell. Hiszen ezt is meg kell tanulni, ahogy minden mást is). Mikor épp kezdenénk rájönni arra, hogy mikor mivel állunk szemben, jönnek az újabb mérföldkövek; dackorszak, bölcsődei, óvodai beszoktatás, kisiskolás kor, aztán hipp hopp már kamaszodik is.

Általában valahol a dackorszak kezdetekor már megfogalmazódik mindenkiben az igény arra, hogy ne csak beszéljünk a gyermekünkhöz, hanem ezt olyan formában tegyük, hogy valóban be is tudja fogadni.

De hogyan és mitől lesz hatékony a kommunikációnk?

Attól, hogy lényegretörő és érthető a másik fél számára. Ha szeretnénk vele célt érni, olyan módon kell közvetíteni a mondandónkat, hogy pozitívan hasson gyermekünk érzelmeire, illetve meg kell tanulnunk békésen rendezni konfliktusainkat is.

Azt már tudjuk, hogy a kommunikációt nem korlátozhatjuk a kimondott szavakra: sokkal nagyobb súllyal vannak jelen a testbeszéd különböző elemei, mint a mimika, gesztusok, hanglejtés, hangsúly, hangszín. Mivel a kommunikáció a kölcsönösségen alapul, nem csupán a saját testbeszédünket érdemes figyelemmel kísérni, hanem gyermekünkét is. Minél fiatalabb, és minél kevésbé tudja magát kifejezni szavakkal, annál inkább valószínű, hogy arra, amit felé közvetítünk, a viselkedésével fog válaszolni.

Itt pedig már el is érkezünk egy nagyon lényeges ponthoz. A gyermek viselkedése valamilyen reakció a körülötte lévő dolgokra; ha ő „rossz”, akkor először azt kell megvizsgálnunk, mi állhat a magatartása mögött. A legelső, amit megtehetünk, ha nem úgy kapcsolódik hozzánk, ahogy szeretnénk, hogy megvizsgáljuk, a mi viselkedésünk mit sugároz felé.

Ingerültek vagyunk? Feszültek? Tehetetlenek? Kiabálunk? Fenyegetőzünk? Vajon egy hasonló helyzetben ez hogyan hatna ránk?

A kommunikációban a másik fél sokszor tükröt tart elénk. Fokozottan igaz ez a konfliktushelyzetekben. Ráadásul a gyerekek előszeretettel követik a mi példánkat – jót és rosszat egyaránt. Ha olyan visszatérő helyzetekbe futunk bele, amikor rossz érzéseink vannak a másik viselkedésével kapcsolatban, érdemes elgondolkodnunk azon, vajon hogy van ez a dolog bennünk? Kiről szól? Ha rólunk, nem az a jó megoldás, hogy a gyerekünk viselkedésén akarunk változtatni. Viszont, ha sikerül az okokat magunkban megtalálni és a helyére tenni, máris pozitív változást tapasztalhatunk.

Ha úgy találjuk, hogy nem a mi viselkedésünk az ellenkezés kiváltó oka, akkor menjünk tovább. Nézzük meg, vajon mi állhat a „szófogadatlanság” hátterében.

Érti, amit szeretnénk tőle? Minden fontos szükséglete ki van elégítve? Ő mit szeretne csinálni? Lehet, hogy éppen most tanulja, meddig mehet el? Az, hogy gyermekünk nem teszi meg, amit kérünk, tulajdonképpen egy tünet. Ha hosszútávon szeretnénk megoldást, a mögöttes okokat kell feltérképezni és kezelni. Például, ha fáradt az edzés után, ezért lázad a tanulás ellen, akkor érdemes átgondolni az időbeosztást.

Néha nem árt egy kis személetváltás sem a konfliktushelyzetek során. Hajlamosak vagyunk egy vitában a győzelemre törekedni. Viszont szinte borítékolható; nem nyerhetünk, ha azt szeretnénk, hogy nekünk legyen igazunk.

Miért? Mert a saját nézőpontjából legtöbbször mindenkinek igaza van. Sokkal egyszerűbb és hatékonyabb lehet a kommunikáció, ha megértjük, hogy a mienkén kívül más nézőpontok is léteznek, és nem azon megy a harc, hogy kié a jobb, kié az igazabb. Mi lenne, ha egyszerűen arra koncentrálnánk, amit szeretnénk, és igyekeznénk kihozni a helyzetből a legjobbat, anélkül, hogy a másikra erőltetjük az akaratunkat?

A kulcsszó itt is, mint az emberi kapcsolatok során olyan sokszor, az elfogadás. Elfogadom, hogy ő máshogy látja, érzi, gondolja. Mivel fontos a kapcsolat, ezért nem bizonyítékokat keresek, hanem megoldásokat a kialakult helyzetre. A különbség az, hogy a bizonyítékok keresése általában eltávolít a másiktól érzelmileg, míg a megoldások a jövőbe mutatnak, és feltételeznek bizonyos szintű együttműködést. Nem állítom, hogy más módszerek nem működhetnek, de amennyiben fontos a jövőbeli jó kapcsolat, úgy arra érdemes törekedni, hogy egy helyzetből minden fél nyertesként kerülhessen ki.

Ahány ember, annyiféle kommunikáció és annyiféle konfliktus. Mégis mi az, ami működhet gyermekünknél?

Legyünk következetesek! Legyenek szabályok, ezeket ismerje az egész család és tartsuk is magunkat hozzá. Ne fordulhasson elő az, hogy amit egyszer lehet, azért legközelebb büntetés jár. Ha mégis van olyan, amit kivételesen lehet, akkor azt beszéljük meg és hangsúlyozzuk, hogy rendhagyó alkalomról van szó. Például beteg, ezért most szabad eggyel több mesét megnézni, amíg a tesót előkészítjük az iskolába indulásra. A jól kijelölt és ismert korlátok biztonságot adnak minden családtagnak. Ezeket időről időre vizsgáljuk felül, és ha a körülmények megváltozása miatt szükséges, módosítsunk is rajtuk, ha lehet bevonva minden érintettet.

Képviseljünk egységes álláspontot szülőkként! Ha nézeteltérésünk támadna a gyerekneveléssel kapcsolatban mindig először egymás között tisztázzuk ezeket. A fontos szabályainkat bátran közvetítsük a nagyszülők és más rokonok felé is, és kérjük meg őket, hogy ők is tartsák be őket. Persze egy kis rugalmasság belefér, de a családunk lényeges értékrendjétől ne engedjük őket sem eltérni.

Beszéljünk az érzéseinkről és szükségleteinkről és tanítsuk erre a gyerekeket is. Tanuljuk meg elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák, és ez így szép.

Konfliktushelyzetben, ha úgy érezzük, elragadtak az indulatok, lépjünk hátra egyet. Ezt megtehetjük képletesen is, például veszünk pár mély levegőt, elszámolunk húszig stb. De szó szerint véve is kisétálhatunk a helyzetből, arrébb állhatunk pár métert vagy kimehetünk a teraszra, átmehetünk a másik szobába. (Ezt csak akkor tegyük meg, ha előtte meggyőződtünk róla, hogy gyermekünk biztonságban van!)

Léteznek gyors eszközök is, amelyek segítségével elérhetjük, hogy az történjen, amit szeretnénk. Néha pontosan erre van szükség, vagy egyszerűen nincs más megoldás. Ilyen lehet például, ha muszáj odaérni egy időpontra, ha veszélyes magára vagy másokra nézve stb. Ezekben az esetekben egyszerűen se idő, se lehetőség nincs az okokat kezelni.

Mire gondolok?

Például rákiáltunk a gyermekünkre, hogy álljon meg az úttest előtt, vagy akkor is felöltöztetjük, ha ellenkezik. Ilyenkor utólag, nyugodt körülmények között érdemes megbeszélni vele mi és miért történt és mit tehetünk azért, hogy legközelebb ezt megelőzzük.

A gyereknevelés egy tanulási folyamat. Hibázni, bocsánatot kérni és változtatni is ér. Senki nem tökéletes, sőt, ami egyik nap működött, lehet, hogy következő nap már nem fog. Kísérletezzünk bátran és vonjuk le a következtetéseket.

A témát hamarosan folytatom. Egy korábbi cikkemben találsz ötleteket kamasz gyermeked nevelésével kapcsolatban is.

Ha szeretnél egy biztonságos, támogató közösségben beszélgetni a gyermeknevelési vagy más magánéleti konfliktusaidról, valamint működő eszközökkel gyarapítanád a jelenlegi tudásodat, csatlakozz a Facebook csoportomhoz!

Úgy érzed, mindent megtettél, és mégsem változik a helyzet? Bátran kérd szakember segítségét! Én szívesen támogatlak gyermeknevelési kérdésekben is. Ha erre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot bármelyik elérhetőségemen.

A Mit tegyek, ha nem fogad szót a gyermekem? bejegyzés először Gyurics Nikoletta-én jelent meg.