Interjú Gyurics Gergellyel

Néhány hete arról írtam, hogyan tudunk szülőként játékok segítségével a kamaszainkhoz kapcsolódni. (Az ötletgyűjteményt itt olvashatod.) Magam is meglepődtem, mennyire sok kérdés érkezett a szerepjátékokkal kapcsolatban, így megkértem egy szakértőt, Gyurics Gergely mesélő, gyűjtő és hobbi rendszerfejlesztőt, civilben az öcsémet, hogy válaszoljon pár kérdésemre ezekkel a játékokkal kapcsolatban.

Gyurics Gergely mesélő, gyűjtő, hobbi rendszerfejlesztő

Kérlek, mesélj egy kicsit arról, hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a szerepjátékokkal, és hogy kísérték végig az eddigi életed!

Kilencéves korom környékén egy kis könyves butikban láttam meg az első M.A.G.U.S. szabálykönyvet. Nagyon szerettem a fantasy-t, de akkoriban egész más világ járt még és viszonylag kevés fantasy könyvet lehetett venni, illetve a számítógépes játékok terén sem lehetett túl nagy választékot találni. Évekkel járunk a Gyűrűk Ura filmfeldolgozás megjelenése előtt. Az Első Törvénykönyv nem kevesebbet ajánlott nekem, minthogy szereplőként részese lehetek azoknak a történeteknek, amiket másképp csak regényekben érhettem volna el.

Azt gondolom (bár lehet, hogy tévedek), Magyarországon egy viszonylag szűk körön kívül nem sokan hallottak még a szerepjátékokról. Hogyan kell ezt a műfajt elképzelnie annak, aki korábban nem találkozott még vele?

Az asztali szerepjáték (tabletop role playing game vagy TTRPG) egy közös interaktív történetmesélés, általában kettő-öt ember számára. Egy ember, a mesélő, ír egy történetet, amiben a többi játékos a történet főszereplőit személyesíti meg. A mesélő a saját szavaival, esetleg illusztrációk használatával, leírja, hogy a szereplők mit látnak, mit tapasztalnak, a többi játékos pedig elmondja, hogy az általuk irányított személyek – a játékos karakterek –, mit döntenek.

Ezeknek a játékoknak megvan a maga egyszerűbb-komplexebb szabályrendszere, ami azon kívül, hogy segít megelőzni a vitás helyzeteket, fel is ruházza a játékosokat fantasztikus lehetőségekkel, amikkel a kalandok során élhetnek. Különböző játékokban a karakterek lehetnek harcosok, harcművészek, varázslók, vámpírok, vérfarkasok, tündérmesék főszereplői, stb. Vannak könnyedebb játékok, amiket afféle társasjátékként egy este alatt végig lehet játszani – ezek sokszor humorosak vagy ijesztőek –, és vannak olyanok, amiket évekig lehet folytatni heti rendszerességgel.

Ezen kívül van a játékoknak egy speciális ága, az ún. élő szerepjáték (Live Action Role Playing Game, azaz, ahogy a leggyakrabban hívják, LARP). Ezekben a játékot nem egy asztal körül, hanem egy kibérelt helyszínet játsszák, jelmezbe öltözve. Általában egyalkalmas kalandokról van szó, és néha egészen nagy, akár nemzetközi rendezvényekről – például sereg-sereg csatákat is lejátszó történelmi LARPokról, vagy egy egész kastélyt kibérlő vámpíros játékról.

Te mi alapján csoportosítanád őket?

Két alapvető szempontot tudok elképzelni. Az egyik az ún. „rules light” vs. „rules heavy” felosztás, ami egy játéktechnikai megközelítés. A „rules light” játékok mögötti filozófia az, hogy a lehető legkevesebb szabályt adják, hogy bárki azonnal felvehesse a játékot és a szabályok ne akadályozzák abban, hogy beleélje magát a történetbe. A „rules heavy” játékok több szabályt adnak, ami több felkészülést igényel, ugyanakkor sokkal több mankót adnak ahhoz, hogy beleéljük magunkat a kalandokba és meglepő módon én úgy tapasztaltam, hogy sokkal több lehetőséget és kreativitást hoznak az asztalhoz. A rules light játékokat tudom ajánlani azoknak, akik most ismerkednek a műfajjal, a rules heavy-t azoknak, akik szeretnének elmélyülni a játék világában.

A másik csoportosítási lehetőség az a téma és hangulat, amin belül aztán elképesztő különbségek vannak. Bárki, aki foglalkozott már szerepjátékkal – és néhányan azok közül is, akik soha sem – hallották már a Dungeons & Dragons nevet, ami egy klasszikus fantasy játék, a jó és rossz örök harca, kardok, varázslatok, sárkányok történetei. De vannak „komolyabb” szerepjátékok, amik nagyon személyessé és drámaivá teszik a történetet, és ugyanannyit, vagy akár többet koncentrálnak a karakterek pszichológiájára, mint a harcra. Ilyen például a szintén híres Legend of the Five Rings, amit a japán mitológia mintájára dolgoztak ki. A főszereplők szamurájok, akik a kardforgatás mellett lehetnek művészek, diplomaták, szerzetesek, stb., és a játék során újra és újra döntéseket kell hozniuk arról, hogy esküikhez vagy saját érzelmeikhez legyenek hűségesek.

És természetesen a spektrum másik oldalán ott vannak a szándékoltan komolytalan történetek, mint például a Crash Pandas című játék, ahol például három-öt játékos ugyanennyi mosómedvét személyesít meg, akik illegális autóversenyzésre adták a fejüket, de csak közösen tudják vezetni a járművet.

Véleményed szerint van-e különbség az online és offline szerepjátékok között a társas kapcsolatok szempontjából?

Abszolút. Az asztali szerepjátéknál közösen teremtjük meg a világot, és a képzeletünket kell felhasználnunk, így a játék során mindenki elmélyülten koncentrál, hozzátéve a saját részét az összképhez. Amikor megszólalunk, általában „karakterben” vagyunk, elmondjuk, mit és hogyan cselekszünk, segítve a többieket, hogy lelki szemeik előtt lássák a képet. Ez egy közös építkezés, amiben bár a mesélő kiemelkedőbb szereppel bír a többieknél, de mindenkinek van egy kis lehetősége és felelőssége. (Egyébként itt az offline elnevezés egy kicsit idejemúlt is lehet már, mert asztali szerepjátékot is lehet interneten keresztül játszani.)

A videójáték értelemben vett online szerepjátékok világában a világ készen áll, mi azt megkapjuk egy nagy audiovizuális csomagként, itt a fantáziánkat kevésbé kell használnunk. Itt kicsit szabadabban tudunk beszélgetni. Vannak egyszerűbb, és sokat ismétlődő részek – „farmolások” –, amik során nyersanyagot gyűjtünk, tárgyakat készítünk, stb. Ez remek alkalom egyszerű baráti beszélgetésekre. Én több felnőtt barátommal így tartom a kapcsolatot. Aztán a játékoknak vannak nehezebb részei is, amik pont annyival jelentenek nagyobb kihívást, hogy beleélhessük magunkat, és hogy csapatmunkára ösztönözzenek minket, ahol mindenkinek meglehet a maga szerepe és sikerélménye.

Mindkettő nyújthat remek szórakozást, de a kettő erősen különbözik egymástól.

Mit gondolsz, van olyan korosztály, akik kifejezetten fogékonyak erre a fajta „társasjátékra”? Miért?

Kell egy alsó korlátot húznunk – van egy belépési küszöb, mégpedig az, hogy a játékosnak kellően érettnek kell lennie a szabályjátékokhoz. Ez praktikusan azt jelenti, hogy egy hét-nyolcéves gyerek már élvezheti az asztali szerepjátékokat, és vannak is egyébként olyan játékok, amiket családoknak terveztek, ahol a szülők mesélhetnek kalandokat a gyerekeiknek. (Illetve több Dungeons & Dragons rajongó szülő egyszerűsíti le a szabályokat, hogy együtt játszhassanak a gyerekeikkel.)

Ezen túl viszont bármelyik életkor megtalálhatja a szórakozását vagy akár a szenvedélyét a szerepjátékok világában.

A korábbi saját tapasztalataimból, illetve a tőled hallott történetekből kiindulva azt gondolom, hogy a szerepjátékok kitűnő terepet jelenthetnek arra, hogy kamaszok, fiatal felnőttek kapcsolódjanak egymással, vagy akár a szüleikkel. Te mit gondolsz erről?

A szerepjáték közös téma, közös érdeklődés, közös fejlődési út. Lehet gyakorlópálya az élethez, lehet művészet, lehet beszédtéma, lehet módszer arra, hogy kommunikáljunk egymással. Gimnáziumban volt, hogy a tanáraink voltak a mesélőink, akik történelem tudásukat felhasználva alakíthatták ki nekünk a világot, így akár konkrétan tanulhattunk is általuk. Segített megtörni a jeget más diákokkal, új barátokat szerezni, segített megtanítani együttműködni olyanokkal, akik más szubkultúrába tartoztak, máshogy beszéltek, máshogy öltözködtek – más szóval, akikkel amúgy nem barátkoztunk volna. Szóval abszolút, kamaszok és kamaszok, kamaszok és felnőttek között is működhet.

És hát most már olyan generációt élünk, ahol a mostani felnőttek közül sokan szerepjátékokon nőttek fel, és izgatottan várják, hogy gyerekeiket bevonhassák a saját hobbijukba. Kifejezetten hangsúlyos ez a Dungeons & Dragons és a Warhammer Fantasy  / Warhammer 40K közösségekben, ahol nem csak történetmesélés a játék része, hanem miniatűr modelleket is használhatnak, amiket közös program lehet összeragasztani és kifesteni. Sok gyerek úgy nő fel, hogy apunak van egy saját szekrénye / szobája tele miniatűr seregekkel és évekig nézi vágyakozva, mire leülhetnek közösen játszani – és ez hatalmas élmény nekik is és a szülőknek is.

Egy másik nézőpont, ami érdekes lehet, ha a szülők együtt játszanak a kamasz gyerekeikkel az az, hogy egyszerűen egy szülő többet olvasott, jobban fogalmaz, több történetet ismer – mesélőként nagyon könnyen lenyűgözheti a gyerekeit. Ez tipikusan lehet az a játék élmény, ami után a tinédzser gyereked rágja a füled, hogy mikor játszotok együtt legközelebb. És a gyerekek saját érdeklődésén keresztül a szülő becsempészheti mindazt, amit meg szeretne tanítani vagy mutatni a gyerekeknek.

Egy általam is ismert példa – igaz, nem szülő-gyerek kapcsolatban, hanem egy tűzoltó tiszt játéka volt fiatalabb beosztottjával – egészen terápiásan sikeredett. A fiatalabb tűzoltó rossz társaságban tanult, és emiatt voltak fajgyűlölő tendenciái. A tiszt bevonta egy szerepjátékba a fiatalabb tűzoltót, azzal a kifejezett kéréssel, hogy olyan karaktert alakítson – egy félelfet –, aki a játék világán belül fajgyűlölet kedvelt célpontja. Ezáltal a fiatalabb tűzoltó egy biztonságos és könnyen érthető környezetben tapasztalhatta meg az általa vallott eszmék eredményét, és a tisztnek sikerült őt elterelnie a rasszizmus irányából.

Mit tanácsolsz annak, aki most kezdene ismerkedni a szerepjátékok világával, hol kezdje?

A szerepjátékok világa egy nagyon tág piac és könnyű benne elveszni. Ha van bárki a baráti körben, aki foglalkozik már asztali szerepjátékokkal, akkor érdemes tanácsot kérni tőle, hogy ő mit ajánlana. Könnyen lehet szűkíteni a kört a korhatárral – és érdemes mindig komolyan venni a szerepjátékok korhatár ajánlásait, egyrészt mert a gyerekeknek szóló játékok idősebb korosztályokat nem valószínű, hogy lekötnek, másrészt azért, mert a felnőtt témájú játékok néha nagyon komoly problémákról is beszélnek. A másik tényező, hogy van-e kellő angol nyelvtudás a játékosok körében, mert magyarul sajnos jóval kisebb a választék.

Ezek után érdemes eldönteni, hogy mi a fontosabb: hogy pár óra alatt elkezdhessünk játszani – ekkor érdemes rules light rendszerekben gondolkodni –, vagy hogy a játék jobban támogasson minket a mély beleélésbe és az izgalmas lehetőségekbe – ekkor érdemes a rules heavy irányban nézelődni.

De, ha nem szeretnél ennyit töprengeni rajta, akkor egyszerűbb belevágni a legnyilvánvalóbb választásba: a világ legnépszerűbb szerepjátéka jelenleg a Dungeons & Dragons, aminek filmje – Betyárbecsület címen –, a belőle készült számítógépes játékok – pl. a méltán híres Baldur’s Gate 3 – rengeteg kapaszkodót ad, ráadásul számtalan YouTube csatorna, podcast, cikk, külön erre szakosodott magazin adhat segítséget. Fontos tudni, hogy a Dungeons & Dragons is első sorban egy szabályrendszer, ami mögött a világot és a történeteket könnyedén ki lehet cserélni, adott esetben gótikus / viktoriánus, vagy akár népmesei horror alapú helyszínekre és történetekre.

Köszönöm az interjút, Gergely!

Valentin-Gyurics Nikoletta

A Mit játsszunk a kamaszainkkal? – 2. rész bejegyzés először Gyurics Nikoletta-én jelent meg.